Január 22-én több zalai városban is ünnepi rendezvény keretében emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról.
A zalai megyeszékhelyen – a többéves hagyománynak megfelelően - a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben rendezett gálaesten köszöntötték a város kulturális, közművelődési és közgyűjteményi intézményeinek képviselőit.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, valamint Balaicz Zoltán polgármester elismerését fejezte ki azok számára, akik a város kulturális életét tevékenységükkel gazdagítják és segítik.

A múzeumi ágazatban elismerést vehetett át Bokor Józsefné, a Göcsej Múzeum titkárságvezetője, a közművelődési ágazatban Varga Miklós, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ gépkocsivezetője, továbbá a díjazottak közt szerepelt könyvtári szakterületen Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgató-helyettese, valamint a levéltári ágazatban Csomor Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára nyugalmazott főlevéltárosa is.

A Kultúra Mecénása díjat, Fischer György szobrászművész „Hat álló” című alkotását Balassa Zoltán, az Euro-Geo Kft. ügyvezetője vette át. A cég kiemelt támogatásával valósult meg tavaly a VIII. Zegasztár tehetségkutató verseny. A Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése által 2019-ben alapított Keresztury Dezső-díjat Dávidházi Péter irodalomtudós, akadémikus, Arany János kutatója, Keresztury Dezső életművének folytatója vette át.

Az ünnepség – amelyen dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott is személyesen vett részt - a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar, valamint a Máté Péter-díjas és Teleki Pál-érdemrenddel kitüntetett Ismerős Arcok Zenekar közös koncertjével folytatódott.