Negyedszer is részt vettek a Veszprém Megyei Kormányhivatal dolgozói a karácsonyi cipősdoboz akcióban azzal a céllal, hogy szebbé tegyék a rászoruló gyerekek karácsonyát.

Az adományok idén a sümegi Napfény Segítő Központ Család és Gyermekjóléti intézményéhez kerültek. A cipősdobozba rejtett meglepetéseket Bakos Kitti, a Család és Gyermekjóléti Központ vezetője vette át a Megyeháza Szent István termében felállított karácsonyfa alatt Takács Szabolcs kormánymegbízottól.


Takács Szabolcs kiemelte: idén összesen 317 cipősdoboznyi ajándékot gyűjtöttek össze a kormányhivatal munkatársai. Óriási öröm számára azt látni, hogy e nemes cél érdekében milyen szép számban nyújtottak segítő kezet a kollégák. A 2021-es év felül is múlta a várakozásokat, hiszen ebben az évben minden eddiginél magasabb számban adakoztak a dolgozók. Ez az összefogás lehetővé teszi, hogy a kormányhivatal a központ gondozott gyermekei mellett az összegyűjtött csomagokkal támogassa a sümegin kívül más járás hátrányos helyzetű fiataljait is.
A kormánymegbízott elmondta, hogy a hivatal valamennyi szervezeti egysége részt vett az ajándékcsomagok összeállításában, melyek könyveket, játékokat, édességeket, illatszereket, íróeszközöket és ajándékutalványokat rejtenek korcsoport és nem szerinti szerinti bontásban.
Bakos Kitti köszönetét fejezte ki a nagylelkű adományokért és büszkén beszélt arról, hogy a központ nagyon jó kapcsolatot ápol a Járási Hivatalokkal, különösképpen a Sümegi Járási Hivatallal. Örömteli érzés számára, hogy a kormányhivatal munkatársai között ennyi jószándékú és segítőkész ember van, akik felelősséget éreznek aziránt, hogy segítséget nyújtsanak a kevésbé szerencsés, hátrányos helyzetű embertársaiknak.