Jubileumi országos járási hivatalvezetői értekezletet tartottak a Várkert Bazárban, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi közigazgatásért felelős államtitkár is beszédet mondott. Az eseményen emléklapot kaptak a járások megalakulásakor kinevezett járási hivatalvezetők.
A miniszter úgy fogalmazott, hogy a tíz éve létrehozott területi közigazgatási rendszer kiállta az idők próbáját, hiszen az egyablakos ügyintézésnek köszönhetően szinte minden hatósági ügyet egy helyen lehet intézni. Mint mondta, a békeidők mellett a válsághelyzetekben is helytálltak a járások munkatársai: a Covid-járvány időszakában vagy éppen akkor, amikor az elmúlt évben menekültekről kellett gondoskodni.
– Minden rendes és rendkívüli helyzetben a közigazgatás nagyon nagy szerepet játszik, a területi közigazgatásban pedig a járási szint helyreállítása – a nyolcvanas évekbeli megszüntetése után – nagy lépés volt ahhoz, hogy az emberek számra kézzelfogható közelségben lévő, hatékony közigazgatási szolgáltatásokat tudjunk biztosítani – húzta alá Gulyás Gergely.
Dr. György István méltatta a hivatalvezetők munkáját, külön kiemelve azokat, akik a kezdetektől fogva a hivataluk élén állnak.
– Köszönjük nekik, hogy szakemberként és emberként is vezetik a kollégáikat, és a kollégáiknakazt az áldozatos feladatellátást, amivel valóban sikerül elérni, hogy az ügyfelek döntő többsége elégedett a járási hivatali, illetőleg a kormányablaki feladatellátással – hangsúlyozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
89-en a kezdetektől fogva, egy évtizede vezetik a járási, illetve kerületi hivatalokat, ők emlékoklevelet vehettek át az ünnepség keretében.
Azon járási hivatalvezetők, akik a járások újraindulása óta betöltik ezt a pozíciót, emléklapot kaptak a minisztertől. A hét Vas vármegyei járás közül öt hivatalvezetője személyesen vette át a dokumentumot: Gombásné Nardai Ibolya a Körmendi, dr. Kapiller Sarolta a Kőszegi, dr. Dr. Galántai György a Sárvári, dr. Orbán István a Szentgotthárdi, Tauszné Vincze Edit a Vasvári Járási Hivatal részéről.