A megyeszékhelyen december 5-én ünnepi műsorral induló adventi programsorozat része volt a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Mikulás-napi ünnepsége is. A Tolna Megyei Kormányhivatal a munkatársai által készített háromszáz Mikulás-csomaggal járult hozzá az ünnephez.
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény most első alkalommal írja elő azt, hogy a közéleti szereplést vállaló helyi önkormányzati képviselők megválasztásukat követően képzésen kötelesek részt venni.
A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és Gyulaj Község Önkormányzata konferenciát rendezett 2014. december 3-án Gyulajon, melynek témája a szociális szövetkezetek létrehozása és működtetése volt. A konferencia célcsoportja elsősorban azok a Tolna megyei önkormányzatok voltak, amelyek szociális szövetkezet létrehozását tervezik vagy már szociális szövetkezetet működtetnek. Az előzetes visszajelzésekhez képest majdnem kétszer annyian jelentek meg az érdeklődők, a több mint száz vendég között szomszédos megye önkormányzatai és a civil szféra is képviseltette magát.
Négy év után ismét nemzetközi trófeabírálatot tartottak hazánkban. 2014. március 29-én, a hatvani Széchényi Zsigmond Vadászati Múzeum megnyitóján négy dámbikát értékelt a zsűri, s világranglistás eredmény is született.
2014. december 9-én 12.00 és 17.00 óra között a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Törzshivatalában, Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalában, Okmányirodában és a Gyámhivatalban karbantartás - szerelés várható.
Az idei évben 10. alkalommal ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Tolna Megyei Szervezete a megye kiválóságait. A díjátadó ünnepségen Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott és Amreinné dr. Gál Klaudia a Tolna Megyei Kormányhivatal igazgatója is részt vett.
Magyarkeszi külterület 0348/21 hrsz., Magyarkeszi külterület 0350/21 hrsz.
Foltin Gyula a Felügyelőség vezetője szakmai egyeztetésen látta vendégül a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. képviselőit, Szebényi Tibor értékesítési vezetőt, Antalné Berei Csilla ügyfélszolgálati és számlázási osztályvezetőt, valamint Fodorné Dr. Nagy Ágnes vezető jogtanácsost.
Felsőnyék 0390/41, Dunaföldvár 015, Dunaföldvár 018, Dunaföldvár 021, Dunaföldvár 035, Dunaföldvár 040, Dunaföldvár 042, Dunaföldvár 044/1, Dunaföldvár 044/5, Dunaföldvár 047, Dunaföldvár 0608, Dunaföldvár 0615, Dunaföldvár 0616
Két éve indult útjára a Tolna Megyei Kormányhivatal és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság „Áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés komplex megközelítésű minta modellje Tolna megyében” elnevezésű TÁMOP közös projektje, melynek záró rendezvényét 2014. november 20-án tartották Szekszárdon.