Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és dr. György István államtitkár köszöntötték a 2013-ban megalakított járási hivatalok vezetőit a Várkert Bazárban megrendezett ünnepségen. A területi közigazgatás 2010-ben elkezdett reformjának fontos lépcsője volt a járások újbóli létrehozása, amivel az állampolgárokhoz közel vitte a kormány az állami ügyintézést. A rendszer jól vizsgázott, hiszen az ügyfelek többsége elégedett a járási hivatalokban és a kormányablakokban nyújtott szolgáltatással, miközben a területi közigazgatás intézményei a járvány és a háború okozta válsághelyzetekben is kiemelkedően teljesítettek
Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja.
A magas vérnyomás ma is, nemzetközi és hazai viszonylatban is első számú közellenség, a „néma gyilkos”; 10 millió halálesetet produkál évente és a betegeknek csak a fele tud róla, hogy hypertóniás.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Szekszárdi Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztálya 2023. május 15-ével visszaköltözött a Szekszárd, dr. Szentgáli Gyula utcai átmeneti ügyfélfogadási helyéről a Szekszárd, Bezerédj utca 1. szám alatti ügyfélfogadási helyére.
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya újabb munkaerőpiaci program keretében egy hónapos szolgáltatást nyújt, valamint képzést szervez álláskeresőknek, a vállalkozásuk indításához szükséges jogi, pénzügyi, informatikai és vállalkozásfejlesztési készségek, ismeretek megszerzésére. A fenti képzést sikeresen elvégzők számára lehetőség nyílik a vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére.
A munkabalesetben elhunyt és megrokkant munkavállalókra emlékeztek a Tolna Vármegyei Kormányhivatal munkatársai és meghívott vendégei április 26-án Szekszárdon, a Garay téren 2013-ban felavatott emléktáblánál.
Hasznos linkek, tájékoztatók.