Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára tartott sajtótájékoztatót Újfehértón. A sajtótájékoztó apropója az országos közfoglalkoztatási program részletes bemutatása volt.

Czomba Sándor elmondta, hét elejétől, 13600 munkanélküli kezdhet dolgozni az országos közfoglalkoztatásban. 30 ezer munkanélkülit érintenek majd az új közfoglalkoztatási programok, a 16,2 milliárdos támogatást a foglalkoztatók 1,7 milliárd forintos önrésze egészíti ki.
Elmondta, az idén különösen indokolt volt, hogy minél gyorsabban döntsenek a pályázatokról.

A 30 ezres létszám úgy fog összejönni, hogy a jó idő beköszöntével újabb 22-24 ezer fő állhat munkába, illetve több mint 2000 munkanélküli kap majd képzést, akik a szakképesítés befejeztével szintén munkába állhatnak. A programok minden települést érintenek, de igyekeztek azoknak adni a legtöbb támogatást, ahol különösen nagy a munkanélküliség aránya, az adatok alapján a rendelkezésre álló források kétharmadát a leghátrányosabb helyzetű megyékre fordították, Nógrád, Borsod, Szabolcs és Békés mellett, Baranya déli része, és belső- Somogy is a kiemelt térségek között szerepel.

Az előkészületeket már decemberben megkezdték, hogy minden érintett megismerhesse a közfoglalkoztatás új rendszerét. 5 meghívásos pályázati rendszerben 139 pályázat érkezett, ezeket elbírálták a szakértők, és szerencsére egyet sem kellett visszautasítani.

Kiemelte, hogy az idei közfoglalkoztatásban az ár és belvíz elleni védekezésé a főszerep. Évente 7-10 ezer munkanélkülinek jelenthet állást a karbantartás, és mintegy 3000 állandó munkahelyet is teremthet a többéves program. A 12 vízügyi igazgatóság és 64 vízi társulat kaphat támogatást év végéig átlagosan 9150 ember foglalkoztatására.

Tovább folytatódik az erdő művelő program, elindul a Nemzeti Parkok közfoglalkoztatási programja, pályázatot írtak ki a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségnek, hogy foglalkoztatni tudják a volt közcélú munkásokat, továbbá előkészület alatt van még a vasút területén a Balaton környéki idegenforgalmi program, a közutak és autópályák mentén pedig további 1200-1500 fő foglalkoztatását tervezik tavasztól.

Ennek a 30 ezer főnek a többségét 6 hónapnál hosszabb ideig, 10-11,5 hónapig dolgozhat majd.
A sajtótájékoztatón felszólalt Bodnár Gáspár a FETIKÖVIZIG igazgatója, aki elmondta, náluk biztosan megtalálja a munka a munkást, a jelenlegi helyzetben minden dolgozó kézre szükségük van, és a közfoglalkoztatási program által nyújtott lehetőségekkel élni fognak. Jelenlegi dolgozóik 20%-a volt valamikor közmunkás, mára pedig már közalkalmazottakká, szakemberekké lettek a képzések segítségével.

Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott hozzátette, örül, hogy itt jelentette be államtitkár úr az új közfoglalkoztatási programot. A belvízhelyzet nemcsak Újfehértón, hanem sajnos az egész megyében hatalmas problémát jelent - 150 települést érint. Elmondta az országnak valódi programokra van szüksége, meg kell tanulnia a munka erkölcsöt. Különösen örül annak, hogy az új Széchenyi tervvel az alacsony képzettségűek is könnyebben helyezkednek majd el – a térségben az ő elhelyezkedésük is problémát jelentett eddig.