Második ülését rendezte meg 2011. március 19-én, Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégium.

A kormányhivatalba integrálódott szakigazgatási szervek és a koordinációs jogkörbe tartozó szervezetek vezetői értékelték a Kollégium eddigi munkáját.

Meghívott előadóként a Közigazgatási Akadémia főosztályvezető- helyettese, Klotz Balázs tájékoztatást adott az országosan kiemelt továbbképzési irányokról, valamint a Közigazgatási Vezetői Akadémia kialakításáról, amely a vezetői utánpótlás-képzéssel, továbbképzéssel, vezetői képzéssel foglalkozik. Az Akadémia koordinálja az Integrált Ügyfélszolgálati Irodák kormánytisztviselőinek, valamint a kormányhivatalokba integrálódott szakigazgatási szervek munkatársainak képzését.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal is elkészítette továbbképzési tervét, mely alapos háttérmunka eredményeként született meg a helyi szervezetek és önkormányzatok igényeinek felmérését követően. Így a szakvizsgán és az ügykezelői alapvizsgán túl, a beérkezett igények alapján 3 képzésre történt javaslat, melyet a Megyei Államigazgatási Kollégium ülése egyhangú szavazattal fogadott el.

Harmadik napirendi pontként a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében működő területi államigazgatási szervek ügyfélfogadási rendjének összehangolására történt előterjesztés. Az Államigazgatási Kollégium megállapította, hogy a területi államigazgatási és rendészeti szervek jelenlegi ügyfélfogadási rendjének megváltoztatása szakmailag nem indokolt és a gyakorlatban eddig több szervezetnél bevált, szerdai munkanapokon történő hosszabb ügyfélfogadási rend megfelelő.

Az Államigazgatási Kollégium ülésén részletes tájékoztatás hangzott el a megyei ár- és belvízhelyzetről is, melyet Bodnár Gáspár a Felső- Tisza- vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője és Csepely Zsigmond a Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője ismertetett. A két szervezet közösen tekintette át az ár-, és belvízvédekezéssel kapcsolatos feladatokat, egyeztetve a honvédséggel, rendőrséggel és az érintett önkormányzatokkal is. Tájékoztatták a kollégium résztvevőit, hogy mindkét szervezet felkészült egy esetlegesen bekövetkező veszélyhelyzet esetén.

Az ülés kiemelt témája, a megyében lévő szórakozóhelyek ellenőrzése volt (a január 15-i budapesti West Balkán tragédiát követően). Január 26-án az Államigazgatási Kollégium ülésén az országban elsőként született döntés arról, hogy a Szabolcs– Szatmár– Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság koordinálásával és a társhatóságok közreműködésével a megyében ellenőrzéseket hajtsanak végre. Az eddigi tapasztalatokról Dr. Tarcsa Csaba főkapitány számolt be. A 91 ellenőrzésből 7 esetben szabálysértést állapítottak meg, több esetben pedig hiányosságokat tártak fel. Egyetértés alakult ki abban is, hogy a jövőben is együttesen végezzék ellenőrzési tevékenységüket az integrálódott szakigazgatási szervek, illetve a koordinációs jogkörrel Kormányhivatalhoz integrálódott szervek.

A beszámolókat illetve előterjesztéseket meghallgatva, Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott a kollégium elmúlt hónapokban végzett tevékenységét pozitívan értékelte, a bizottságok szakmai felkészültsége és együttműködése példaértékű.

A szombati ülésen összegezték a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Kormányablak eddigi tevékenységét és működési tapasztalatait is. Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott elmondta: büszke arra, hogy az ügyforgalom tekintetében a legnagyobb forgalommal rendelkező vidéki kormányablak a nyíregyházi. Megnyitása óta március 17-éig, közel 4000 állampolgár kereste fel a Kormányablakot.

A sajtótájékoztatón készült interjút itt tekintheti meg: