Bemutatkozó látogatásra érkezett a Somogy Megyei Kormányhivatalba a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség új igazgatója. Sitányi Lászlót irodájában fogadta Juhász Tibor kormánymegbízott.
A Munkahelyvédelmi Akcióterv alapján a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatói a meglevő munkahelyek megőrzése és az új munkahelyek létesítése érdekében jelentős mértékű szociális hozzájárulási adókedvezményben részesülhetnek.
A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház működési engedélye módosult a kardiológia szakma vonatkozásában, amely a 2012. július 1. napjától érvénybe lépett betegbeutalási rendet is érinti. Erre tekintettel a SMKH Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv elkészítette a beutalási rend 2013. január 2. napjától érvényes módosítását.
A megyehét programsorozata keretében érkezett Kaposvárra egy konferenciára dr. Bogár László közgazdász. A neves közgazdászprofesszor Dr. Mátrai Márta országgyűlési képviselő, az Országgyűlés háznagya kíséretében tett látogatást a Somogy Megyei Kormányhivatalban, ahol irodájában fogadta Juhász Tibor kormánymegbízott.
A megyecímer adományozásának 515. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi Megyenap vendége volt Juhász Tibor kormánymegbízott. Az ünnepi közgyűlés díszvendége Tőkés László püspök, EP-képviselő volt, az ünnepi eseményen pedig köszöntötték a legújabb somogyi település, Balatonvilágos képviselőjét.
Az év első munkanapján zökkenőmentesen kezdte meg működését a nyolc megyei járási hivatal. Juhász Tibor kormánymegbízott és Dr. Neszményi Zsolt a mai napon személyesen látogatta meg a járási hivatalokat.
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kíván a Somogy Megyei Kormányhivatal!
A SMKH Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a karácsonyi ünnepek kapcsán a következőkre hívja fel a tisztelt fogyasztók figyelmét.
A gyors intézkedéseknek köszönhetően már január közepén visszatérhet korábbi otthonába a leégett somogyvári gyermekotthon 40 lakója. A mentésben résztvevő két pedagógus munkáját díszoklevéllel és pénzjutalommal ismerte el a mai napon a kormánymegbízott és a fenntartó Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője.
2012. december 17-én hétfőn ünnepélyes keretek között kinevezték a járási hivatalok vezetőit. Januártól vidéken 175 járási hivatal és a fővárosban 23 kerületi hivatal kezdi meg működését a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként, hogy a megyei szintén alacsonyabb államigazgatási feladatokat ellássák. A somogyi szakembereket Juhász Tibor kormánymegbízott ma mutatta be a sajtó képviselőinek.