Példamutató és konstruktív a kormányhivatal, a megyei közgyűlés és a megyei jogú város önkormányzata közötti együttműködés - hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Kaposváron.

A Somogy Megyei Kormányhivatalnál tett látogatása során Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter modellértékűnek nevezte a közigazgatási reform somogyi szereplőinek együttműködését.  A kormány szándékai szerint a közigazgatási reform végeredményeként minden szereplő erősödni fog - jelentette ki a tárcavezető. A miniszterelnök-helyettes hozzátette: általában a közigazgatás erősödik Magyarországon azáltal, hogy az önkormányzatok a jövőben jobban fókuszálhatnak a közösségi feladataikra, a helyi, illetve a területi demokrácia működtetésére. Jövő évtől a megyei önkormányzatok elsődleges feladata a területfejlesztési stratégia meghatározása és a területfejlesztési források felhasználása lesz, a kormányhivatalok pedig az állami feladatellátás területi szervei lesznek, ezáltal, profiltisztítást végrehajtva, az állami és önkormányzati feladatok elválnak egymástól. Navracsics Tibor elismeréssel szólt arról is, hogy Somogyban a kormányhivatalhoz tartozó szervezetek - éppen az együttműködés révén - egyetlen épületben kaptak helyet, ami "modellként szolgál a többi megye számára".

A reformfolyamat minden egyes fázisában Somogy megyében azt tapasztalták - mondta a tárcavezető -, hogy mind a kormányhivatal, mind a megye önkormányzata mind pedig a megyeszékhely önkormányzata a közös pontokat kereste. A miniszter szerint ez ténylegesen is a legjobb megoldás, hiszen így érhető el az adófizető polgárok szolgálata, illetve az, hogy olyan közigazgatás jöjjön létre, amellyel mindenki, aki részt vesz benne, elégedett lehet. A következő lépés az önkormányzati törvény elfogadása valamint a járási rendszer kialakítása lesz. Ez utóbbi az előzetes tervekkel szemben várhatóan akár jövő év közepétől megvalósulhat.