Kelevíz önkormányzata 10 millió forint támogatást nyert a Belügyminisztériumtól közfoglalkoztatási programja elismeréseképpen, melyben jelentős szerepe volt Móring József Attilának, a térség országgyűlési képviselőjének is. A támogatásból egy traktor és tartozékai, pótkocsi, varrógép, vesszőhasító/hántoló gép került beszerzésre.

A támogatásról szóló oklevelet dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott és Kőhalmi Zsolt, a Belügyminisztérium munkatársa nyújtották át Vargáné Balatincz Krisztina polgármester asszonynak.

A Belügyminisztérium – a korábbi évekhez hasonlóan - idén is díjazta azon önkormányzatokat, amelyek közfoglalkoztatási programjaik megvalósítása során kiemelkedő szakmai munkát végeztek.

Az elismeréssel járó támogatást a kitüntetett önkormányzatok közfoglalkoztatási programjaik további fejlesztésére, a közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök, alapanyagok beszerzésére, valamint a programok működését segítő szolgáltatások finanszírozására fordítják.

Az elismerésben részesült önkormányzatok évről évre mintaszerűen működtetik értékteremtő közfoglalkoztatási programjaikat.

Kelevíz önkormányzata elkötelezett a közfoglalkoztatási programok ügyében. A helyi sajátosságokra épülő programelem keretében kosarat fonnak, mellette olyan minőségi, egyedi használati tárgyak gyártása folyik, mint például színes fonott virágkaspó, macskakosár, játéktároló, különböző méretű tálcák, kenyeres kosár, szennyeskosár, színes bélelt bevásárló kosarak, virágszedő kosárkák.

2018. évben megnyitották az Arany kézművek boltját, melyben a közfoglalkoztatás keretén belül készített termékeket tudják bemutatni és árusítani. A boltban a település helyi programjában kézzel készített vesszőfonásos termékei mellett további települések kézműves termékei is megvásárolhatóak.