Október 15-étől a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010 (XII. 21.) Kormányrendelet módosítása eredményeként a kormányablakokban intézhető ügyek száma az eddigi 30-ról 61-re nőtt, így az állampolgárok már 61 féle ügyet intézhetnek egy helyszínen, felkészült ügyintézők közreműködésével, napi 12 órás nyitva tartás mellett.
Az ügykörbővítéssel többek között olyan nagy állampolgári érdeklődésre számot tartó ügyek kerültek be a kormányablakok nyújtotta szolgáltatások közé, mint a gyógyszertámogatáshoz kapcsolódó, méltányosságból adható egyszeri segély iránti kérelmek átvétele, veszélyes anyagokkal vagy veszélyes folytatott tevékenység, fogyatékosság iránti kérelem - nyomtatványok kiadása, de a bajba került devizahitelesek is a kormányablakokhoz fordulhatnak, személyesen a nyitva tartási időben vagy a 1818-as központi kormányzati ügyfélvonalon, ahol 0-24 óráig felvilágosítást kaphatnak a devizahitelek végtörlesztésének lehetőségeiről. A parlagfű fertőzött ingatlanok bejelentését is a kormányablakokban tehetik meg az állampolgárok.
Az új ügyek - amelyeket a központi hivatalok szakértőinek előzetes véleménye alapján választottak ki- a kormányhivatalok szakigazgatási szervezeteinek hatáskörébe tartoznak, így ezek bevezetése a kormányablakokba nem járt külön költségekkel. A bővítés része annak a felkészülési folyamatnak, melynek eredményeképpen a 2013-tól létrejövő járási kormányablakokban szinte minden államigazgatási jellegű ügyet el lehet majd intézni.
A részletes ügyfél tájékoztató anyagok a kormanyablak.hu honlapon lesznek elérhetők.