Rendhagyó osztályfőnöki órákon kapta meg Somogy megyében is több ezer diák az új Alaptörvényt. Az ötödik és nyolcadik osztályos nebulók örülhettek az ajándéknak, a kisebbek az Alkotmány preambulumát, a Nemzeti Hitvallást, a nagyobbak pedig a teljes Alaptörvényt megkapták.
Isten áldd, meg a magyart! Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk 1000 évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a Magyar Államot és hazánkat és a keresztény Európa részévé tette, vallják immár a fiatalabb korosztályok is. Az aradi vértanúk emléknapján kerültek kiosztásra az Alkotmányt tartalmazó füzetek, melyből több pont már ismerősen cseng a végzősök számára. Akik eddig nem is, a kis füzetből megtudhatták, hogy mi is pontosan a magyar zászló vagy mi az a magyar címer. A pedagógusok szerint erre azért is szükség van, hogy a felnövekvő generációból öntudatos, magyarságukra büszke felnőttek válhassanak.