Tarnai Richárd főispán részt vett a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont átadásán a Dunakanyar szívében. A Váci Egyházmegye beruházását kétmilliárd forintos kormányzati támogatással valósították meg.
A kettős árfeltüntetésről publikáltak cikket kormányhivatalunk fogyasztóvédelmi szakemberei a Tudatos Fogyasztóvédelem legfrissebb számában.
A Pest Vármegyei Kormányhivatalban a szakfeladatok részletes áttekintése céljából rendezték meg a találkozót, hogy elősegítsék a szervezeti egységek minél teljesebb körű és pontos munkavégzését.
Havonta akár 100 ezer forintnál is többet spórolhat egy vonattal közlekedő, Pest vármegyében élő, ingázó család a május 1-től elérhető vármegyebérlettel - közölte Tarnai Richárd főispán. Teljes áron 9450 forintba kerül, a nappali és esti tagozatos diákok, valamint a fogyatékkal élők 945 forintért jutnak hozzá. A kormányzat célja, hogy az ingázás lehetőség legyen, ne kényszer - tájékoztatott a Pest Vármegyei Kormányhivatal vezetője.
Jogszabályváltozásokról, gyakorlati lehetőségekről, valamint az elektronikus anyakönyvi rendszer fejlesztéseiről is konzultáltak a szakterület munkatársai a Vármegyeházán tartott fórumon.
Szakmai egyeztetésre érkezett a Pest Vármegyei Kormányhivatalba György István területi közigazgatásért felelős államtitkár Uzsák Katalin területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár és Domokos Péter, a Miniszterelnökség munkatársa kíséretében. A Kossuth Lajos-díszteremben a hivatal vezetőivel, járási hivatalvezetőivel és főosztályvezetőivel egyeztettek az aktualitásokról.
Dunavarsány, Gödöllő és Újhartyán után már Vácon is civil információs centrum támogatja a vármegyében lévő több mint ötezer civil szervezet munkáját. Az iroda megnyitóján dr. Radich Orsolya, a Pest Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntötte a résztvevőket.
Az M4-es autóút abonyi pihenőjében végeztek közúti ellenőrzést a Pest Vármegyei Kormányhivatal Közlekedésfelügyeleti Főosztályának munkatársai. A mobil ellenőrzési egységgel és a tengelyterheléses méréssel a fenntartható közlekedésbiztonság elérése a cél.
A Pest Vármegyei Kormányhivatal az egyetlen olyan kormányhivatal, amely képzési helyként szerepel a Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartásában. A kormányhivatal 2020. szeptember 1-jétől számos képzésnek adott helyet, segítve az ügyvédek és jogtanácsosok munkáját a hatósági ügyek megismerésében.
Tímár Sára és zenekara népdallá lett Petőfi-verseket adott elő a Vármegyeháza dísztermében. A Junior Prima-díjas énekesnő új lemezét a költő születésének 200. évfordulója alkalmából jelentette meg.