Megvitatta majd általános vitára ajánlotta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága december 7-i ülésén Tarnai Richárd önálló képviselői indítványát arról, hogy szigorodjon az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvény. A bizottsági ülésen a törvénymódosító indítványt a Fidesz és a KDNP képviselői mellett az LMP is támogatta.
„Szigorításra lenne szükség a dohány-kereskedelemben” nyilatkozta Tarnai Richárd kormánymegbízott annak kapcsán, hogy nemrégiben a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének ellenőrei több esetben feltárták, hogy 18 év alatti személyeket szolgálnak ki dohány- és alkoholtermékekkel. A vizsgálat eredményei alapján a kereskedők 70 %-a kiszolgálta a fiatalkorú vásárlót alkohollal, valamint cigarettával.
A főépítészi tevékenységről szóló 190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet írja elő a vizsga letételére kötelezettek körét, valamint a vizsgakövetelményeket. A Belügyminiszter által jóváhagyott eljárásrend részletesen tartalmazza a vizsga menetét.
A Kormányhivatalon belül is bemutatkoztak a Kormányablakok.
Tájékoztató az ügykezelői alapvizsgával kapcsolatban.
Az Igazgatóság jelenleg – a karácsonyi termékek célellenőrzésével párhuzamosan – a fővárosi és Pest megyei távol-keleti éttermek külön ellenőrzését végzi.
A Budapesti Corvinus Egyetem II. éves közigazgatási menedzsment szakos hallgatói voltak vendégeink, akik egy rendhagyó szeminárium keretein belül betekintést nyerhettek a közigazgatási reform megvalósításának folyamatába.
A Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága újabb engedély nélküli telephelyen tartott eredményes ellenőrzést a főváros X. kerületében.
A belügyminiszter és a vidékfejlesztési miniszter által közösen meghirdetett országos felhívásra összesen 22 település nyújtotta be pályázatát a területileg illetékes állami főépítészhez.
Az Önkéntesség Európai Éve keretében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szervezésében nagyszabású véradás kerül megszervezésre kormánytisztviselők részvételével, az idei év során másodszor.