Az alapítvány az elmúlt hónapokban az ország hét régiójában kereste fel a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeketés találkozott az érintett családokkal. Az egyeztetésen részt vettek többek között a Pest Megyei Kormányhivatal vezetői és gyámügyi szakemberei is.

Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány kuratóriumi elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, az alapítvány működéséhez elengedhetetlen az együttműködés az önkormányzatokkal, a szociális területen dolgozó munkatársakkal, a karitatív szervezetekkel, illetve a kormányhivatalokkal. A körút során felvázolták elképzeléseiket, megosztották a tapasztalatokat, hogy az érintett családok segítése hatékony, célravezető legyen”.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hozzátette: „A Regőczi Alapítvány országos körútjának találkozóin a szociális rendszer minden, az árvaellátásban érintett szereplője jelen volt. Ha összeadjuk tapasztalatainkat, tudásunkat, hatékonyan tudunk segíteni ebben a nemes kezdeményezésben”.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az alapítvány az elmúlt nehéz időszakban a közösségi szolidaritásvállalás, a nemzeti összetartozás jelképévé vált.

Koncz István, a Magyar Államkincstár társadalombiztosítási és családtámogatási igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az államkincstár idén nyártól kormányrendelet alapján adatszolgáltatást teljesít a Regőczi Alapítvány részére, emellett kéthetente az általa vezetett szakrendszerekbe beiktatott árvaellátási kérelmekről szolgáltat adatot a Miniszterelnökségen keresztül a kormányhivataloknak. Hozzátette, árvaellátást méltányossági alapon is lehet igényelni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A rendezvényen Tarnai Richárd kormánymegbízott átadta a Pest Megyei Kormányhivatal munkatársai által összegyűjtött támogatói adományt Herczegh Anita asszonynak.