Hazánk egyik legmeghatározóbb munkaadói érdekképviselete, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Egyensúly Intézet konzultáció-sorozatot szervez vállalkozásvezetők számára. A következő hónapokban 10 megyébe látogatnak el. A rendezvénysorozat szolnoki állomásának a Hozam Klub adott otthont.
A rendezvénysorozat célja, hogy áttekintést nyújtson a jelenlegi makrogazdasági helyzetről, a várható kilátásokról, veszélyekről, valamint a résztvevők megismerjék az Egyensúly Intézetnek az állami és uniós támogatási források magyarországi rendszerével kapcsolatos szakmapolitikai javaslatait, illetve, hogy a cégvezetők, döntéshozók visszajelzései alapján olyan ajánlások készüljenek, amelyek főként a mikro-, kis- és középvállalkozói szektor lehetőségeit növelik. A következő uniós ciklusban a gazdasági társaságok számára elérhető fejlesztési források nagyobb jelentőséggel bírnak, mint valaha, hiszen az elkövetkező 1-2 évben ezen összegek hozzájárulhatnak az energiaválsággal sikeresen megbirkózó vállalkozások eredményes működéséhez.
Dr. Lits József, a VOSZ Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke után a kormányhivatal vezetője, dr. Berkó Attila főispán, majd Szalay Ferenc polgármester mondott köszöntőt.
Az eseményen a jelenlegi makrogazdasági helyzetről, annak várható alakulásáról hangzott el előadás, majd az állami és uniós támogatási források rendszeréről hallhattak tájékoztatást a konzultáció vendégei. A rendezvényt interaktív szakmai párbeszéd zárta.