Ebben az újraindítási periódusban mintegy 2600 milliárd forint áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken.

György László a mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítő országos szakmai roadshow szolnoki állomásán elmondta: a 2600 milliárd forintból 600 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás és 2000 milliárd forint az a kedvezményes, csaknem nulla százalékos kamatozású hitel, amelyet az állam kamattámogatással támogat. Továbbá van tőkekonstrukció is, ha valamely vállalkozásnak nem hitelre, hanem tőkére van szüksége – tette hozzá.

Elmondta, hogy a technológiaváltó támogatási program 200 milliárd forintos keretösszegéből pénteken meghirdettek 100 milliárd forintot, amely egy hónap múlva pályázható. A benyújtott pályázatok elbírálása legfeljebb 45-60 napig tart. A program fennmaradó összegét ütemezetten fogják meghirdetni.

Ezzel a programmal a jövő technológiáiba fektető, digitalizáló vállalkozások beruházásait támogatják. A támogatások minimum 3 legfeljebb 249 embert foglalkoztató vállalkozásoknak járnak és létszámarányosan vehetők igénybe – mondta.

Hozzátette: ezek feltételesen vissza nem térítendő támogatások, akkor nem kell azokat visszafizetni, ha a vállalkozások a maguk szintjén digitalizálnak, mert „ez a záloga a megmaradásuknak”. A másik feltétel, hogy a magyar gazdasági növekedés kétszeresével kell bővülniük a következő három éves periódusban.

György László kiemelte, hogy a megújult vállalkozói információs portál (vali.hu) segítségével a korábbinál lényegesen könnyebbé vált eligazodni a kedvezményes hitelek, támogatások, képzések és tanácsadók között, „mindössze három kattintásra rövidült” a keresés – jegyezte meg, és a helyszínen be is mutatta a jelen levő vállalkozóknak a portált.

Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: van mire építeni, a megye gazdasága elérte a 3000 milliárd forintos teljesítményt. Ennek 59 százalékát a feldolgozóipar reprezentálta, ezt követi a kereskedelem és a mezőgazdaság is dobogós helyen van. Hozzátette, hogy az utóbbi két évben a keresetek évente 10 százalékot meghaladó mértékben növekedtek.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a város 2019-es, mintegy 7,3 milliárd forint adóbevételéből körülbelül 5,6 milliárd forint volt az iparűzési adó és 1,6 milliárd forint az építményadó. 2020-ban 4,6 milliárd forintra csökkent az iparűzési adó, az építményadó összege nem változott. Szolnok városa egymilliárd forint adókieséssel számol, amelyet állami kompenzációval lehet véleménye szerint kezelni, a működés rendben van – tette hozzá.