A trianoni békediktátumra emlékeztek Szolnokon, a Tiszai hajósok terén. Szalay Ferenc polgármester az összetartozás fontosságát hangsúlyozta beszédében. A kormányhivatal képviseletében dr. Katona Károly főigazgató és dr. Botka János Hunor járási hivatalvezető koszorúzott az Országzászlónál.
Éves karbantartás miatt 2023. június 6-án, kedden nem lesz ügyfélfogadás Szolnokon, az Ady Endre út 9. szám alatti kormányablakban. Az ügyfeleket aznap a legközelebbi kormányablakban, a Széchenyi krt. 22. szám alatt várják.
Folyamatosan dolgoznak az M44-es utolsó, 32,2 kilométeres szakaszán a szakemberek. A projekt jelenleg ütemterv szerint halad, a gyorsforgalmi út Kecskemét−Szentkirály szakaszának szerződés szerinti műszaki átadására várhatóan 2025 tavaszán kerül sor. E beruházás összeköttetést biztosít Békés, Bács-Kiskun, és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye között, illetve vármegyénk déli részéből az M5-ön keresztül a fővárosig eljuthatunk rajta.
Kunszentmártonban több mint kétszáz, Jászberényben pedig mintegy ötszáz álláskereső vett részt a járási hivatalok Foglalkoztatási Osztályai által szervezett állásbörzén. Betanított munkásoknak és diplomával rendelkező szakembereknek egyaránt kínáltak munkalehetőséget.
Tiszabő és Törökszentmiklós térségében jelentősen elburjánzott a gyalogakác. Ez egy inváziós faj, amit vissza kell szorítani, különben átformálja a környezetet. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegység-vezetője, a kormányhivatal Természetvédelmi Osztályának szakemberei, valamint több, ilyen jellegű feladatra szakosodott vállalkozó tartott ma területbejárást. Olyan helyeken jártak, ahol eredetileg gyep volt, de ma a gyalogakác uralja.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal négy hivatalvezetője vett át oklevelet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől és György István területi közigazgatásért felelős államtitkártól a területi közigazgatás járási rendszerének 10 éves megalakulása alkalmából.