A Szociális és Gyámhivatal szakmai napokat tartott a térítési díjak megállapításáról és a hátralék kezeléséről a szociális szolgáltatók, intézmények és a fenntartók munkatársai részére, 2011. február 22. és február 25. között. A szabályozás bonyolult, specifikus volta miatt a munkaértekezletek keretében módszertant nyújtó, gyakorlatorientált segítséget nyújtott a Hivatal.
A kisebbségi önkormányzati rendszer működésében tapasztalt negatív jelenségek visszaszorítására tett kormányzati intézkedésekről adott ki közleményt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága.
A Magyar Közlöny szerdai kiadásában szereplő kormányhatározat szerint a központi államigazgatásban nyár közepére és a decemberi ünnepekre esik a szabadságok kötelező kiadása. A határozat kiterjed a kormánytisztviselőkre, a kormányzati ügykezelőkre és a munkavállalói szerződéssel foglalkoztatott állami alkalmazottakra is.
Az Euroadvance Közgazdasági Tanácsadó Kft. szervezésében február 17.-én közel 100 fő vett részt az Új Széchenyi Tervet bemutató konferencián.
Észak-alföldi Regionális Hálózatkoordinációs Központ, „Pályázati lehetőségek és hálózatépítés” címmel, rendezett konferenciát február 23-án, Nyíregyházán. Ezen a konferencián adták át a Központ szakemberei – a szaktárca és az Educatio Kft. szakmai vezetői jelenlétében - a megyében fejlesztőműhelyt tartó előminősített referenciaintézmények pedagógusainak a munkájukat elismerő tanúsítványokat.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának jogutódjaként 2012. január 1-jével megkezdi működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – jelentette be szerdán a kormányszóvivő.
Dr. Kállai Ernő, a Nemzeti és Etnikai Jogok Országgyűlési Biztosa Baranya megyébe érkezett, 2011. február 22-én. Az itt élő kisebbségi, nemzetiségi közösségek helyzetéről szóló megbeszélésnek Hivatalunk biztosított helyszínt. Az országgyűlési biztos sajtótájékoztatóján hangsúlyozta a kulturális autonómia megőrzésének fontosságát. Az előadása után fórumot tartott, munkatársai pedig felvették a panaszokat. A vendégek ellátogattak a megye nemzetiségi oktatási intézményeibe is.
Két új helyszínen kezdte meg működését a Fejér Megyei Kormányhivatal Integrált Ügyfélszolgálati Irodája, a Kormányablak, 2011. január 3-án.
A Kormányhivatal építve a megyében működő jegyzői klubokra, 2011. év elején elindított egy szakmai kezdeményezést, melynek keretében négy helyszínen (Mátészalkán, Baktalórántházán, Nyírvasváriban és Kisvárdán) tartott szakmai napot. Ezeken az eseményeken a költségvetési valamint szociális rendeletek előkészítéséhez adtak iránymutató segítséget kormányhivatalunk szakemberei.
A megújuló fejlesztéspolitika új munkahelyeket teremt a hátrányos helyzetű térségekben is.
Az Új Széchenyi Terv országjáró körútjának tizennegyedik állomásán, Nyíregyházán tartott előadást Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai államtitkár.