A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégium 2011. január 26-án (szerdán) 10.00 órától tartja alakuló ülését.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal 2011. január 19-én szakmai napot tartott a költségvetési rendeletek megalkotásával kapcsolatban.
Dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja állami főépítészi munkakörbe nevezte ki Zambó Teréziát, 2011. január 13-án. Egyben megbízta az Állami Főépítészi Iroda vezetésével. Zambó Terézia nevéhez számos építészeti és településfejlesztési munka tervezése és megvalósítása fűződik.
A Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály felülvizsgálta a kisebbségi önkormányzatok alakuló üléseiről felterjesztett jegyzőkönyveket és elkészítette összefoglaló értékelését.
A postai szolgáltatásokról, szolgáltatóhelyekről jelentetett meg elemzést a KSH. A posták jelentős változáson mentek keresztül. A postai szolgáltatásokat a postahivatalok mellett a postamesterségeken, a postai ügynökségeken, kirendeltségeken lehet igénybe venni. A szolgáltatóhellyel nem rendelkező községekben a mobilposta biztosítja a lakosság ellátását. A Dél-Dunántúlon 2009-ben a három évvel korábbinál 3,5%-kal kevesebb postai szolgáltatóhely állt az ügyfelek rendekezésére.
Dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter kinevezte a fővárosi és megyei kormányhivatalok főigazgatóinak első körét. A kormányhivatalok szakmai vezetői letették ünnepélyes esküjüket, és átvették kinevezési okmányaikat a minisztériumban, 2011. január 10-én. A Baranya Megyei Kormányhivatal főigazgatója Dr. Bércesi Ferenc.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kistérségi Fórum 2011. január 11-én megtartotta alakuló ülését, melyen saját tagjai közül Lipők Sándort, Kemecse Város polgármesterét választotta meg elnöknek.
A jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII.14.) IRM rendelet módosításával kapcsolatban újabb tájékoztató anyagot készített a Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szakmai napot szervez "A helyi önkormányzatok 2011. évi költségvetési rendeletei" címmel.
Az év első napjával minden megyében és a fővárosban létrejöttek a kormányhivatalok. Az elmúlt húsz és az azt megelőző negyven év döntései olyan közigazgatást eredményeztek, amely sem szervezettségében sem hozzáállásában nem felel meg a mai kor követelményeinek. Nem ilyen állami szervezetet várnak el tőlünk a magyar polgárok, a magyar adófizetők. Egyszerűbbet, hatékonyabbat, gyorsabbat, olcsóbbat és leginkább emberségesebbet.