Nógrád megye több tucat községét már legalább egyszer felkereste tavaszi újraindulása óta a kormányablakbusz, mely a következő hetekben a kelet-nógrádi járásokban áll majd a lakosság rendelkezésére.
A szolnoki Városháza dísztermében, ünnepélyes keretek között adták át a Kálmándi Mihály-díjat. Idén Dr. Borkó Rezső és Dr. Kürti Sándor részesült az elismerésben. Szolnokért Emlékérmet három háziorvos vehetett át.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztály tájékoztatása.
A védelmi igazgatás napja alkalmából, évtizedes, a honvédelmi igazgatást meghatározó mértékben segítő munkája elismeréseképpen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adományozta Dr. Józsa Zsanettnek.
Ünnepélyes keretek közt adták át a Neszmély és a szlovákiai Dunaradvány között közlekedő kompátkelőhelyeket.
A nyári időszakban kiemelten fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk a konyhai higiéniára: elengedhetetlen a konyha megfelelő takarítása, az élelmiszerek helyes tárolása és feldolgozása.
A helyi, 64 esztendős Gyurcsán Erzsébet személyében csütörtökön délelőtt a negyedmilliomodik ügyfelet köszöntötték a szarvasi kormányablakban. Dr. Takács Árpád főispán és Dankó Béla országgyűlési képviselő az utolsó előtti munkanapján virágcsokorral köszöntötte a Nők 40 program keretében nyugállományba vonuló Vargáné Valach Judit szarvasi kormányablak-szakügyintézőt is.
Tavaly indította el kezdeményezését a Nemzeti Örökség Intézete, hogy az ország minden olyan temetkezési helyét, ahol védett sírok találhatók, információs parcellakövekkel jelöli meg. Ezúttal a szolnoki katolikus temetőben adtak át „okos” parcellakövet. Az ünnepi eseményen a kormányhivatal képviseletében dr. Katona Károly főigazgató mondott köszöntőt.
Valamennyi kormányhivatalon belüli és a más államigazgatási szervek közötti ügyintézés folyamatát, másrészt az egységes területi államigazgatás optimalizált és elektronikus ügyintézés fejlesztését eredményezték a 2023 júniusában lezáruló informatikai fejlesztések.
„Emléktárgyat” adományozott Tarjányi Judit, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kunszentmiklósi Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztály titkársági ügyintézője részére Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, a Védelmi Igazgatás Napja alkalmából.