­Az elismerések átadására a járási rendszer megalakításának 10. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi eseményen került sor a Várkert Bazárban 2023. május 23-án.

Az ünnepségen részt vett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki beszédében kiemelte: a járások megalakulásával valóban új alapokra helyeződött a magyar területi közigazgatás és valóban szolgáltató szemléletűvé vált a magyar állam. Köszönet és dicséret illeti azokat, akik létrehozták és működtetik a területi közigazgatás végvárait, a járási, illetve Budapesten a kerületi hivatalokat.

György István köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy milyen komoly fejlődésen esett át a magyar területi közigazgatás az elmúlt 10 évben, amelynek célja a feladatok folyamatos bővülése és racionalizálása mellett a bürokráciacsökkentés, az eljárási határidők rövidítése, illetve a kormánytisztviselők folyamatos képzése volt.

Az eseményen Gulyás Gergely miniszter és György István államtitkár azon kerületi és járási hivatalvezetőknek adott át elismeréseket, akik 2013 óta látják el feladatukat. Hajdú-Bihar vármegyében hét hivatalvezetőnk érdemelte ki az elismerést az elmúlt tíz év alatt végzett kimagasló szakmai munkájáért.

Kollégáinknak, és minden elismerésben részesült hivatalvezetőnek ezúton is gratulálunk!