A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 54 munkatársa vehette át bizonyítványát a kormányablak-ügyintézői képzés oklevélátadó ünnepségén.

Ünnepélyes keretek között adott otthont a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal díszterme a kormányablak-ügyintézői képzés bizonyítványátadójának, ahol Széles Sándor kormánymegbízott és dr. Almási Győző, a hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a megjelenteket. január 12-én.

Széles Sándor kormánymegbízott

A kormánymegbízott kiemelte, éppen 10 éve és 10 napja volt az első munkanapja, aznap nyílt meg a megye első kormányablaka. „12 évig polgármester, azt megelőzően önkormányzati képviselő voltam. Ismerve a magyar államigazgatás működését, a kormányablakok számomra nagyon bátor víziónak tűntek. S mit tesz Isten, oda jutottunk, hogy 2022-ben nagyon felkészült, fiatal, dinamikus kollégák, óriási tudással és türelemmel bármilyen kérdéssel képesek megbirkózni. Az államigazgatási ügyek hetven százaléka az Önök munkáján keresztül intéződik ma Magyarországon” – emelte ki beszédében.

Azóta a megyében további 10 kormányablak és egy okmányiroda nyílt meg, és a megye 2020 őszén egy kormányablakbusszal is gazdagodott.

Kezdetben a kormányablakok kevés ügykörrel indultak, ma azonban már rengeteg ügytípusban jártasak az ügyintézőink, tudásukat folyamatosan bővítik – mondta dr. Almási Győző. A helyettes államtitkár szerint bár a koronavírus világjárvány újabb terheket rótt szakemberekre, a rendszer azonban ebben a nehéz helyzetben is jól teljesített.

dr. Almási Győző helyettes államtitkár

„Sajnos a Covid Magyarországot sem kímélte, a pandémia hatalmas feladatot jelentett a magyar közigazgatásnak. Itt nagyon jól lehetett látni a kormányhivatalok szerepét, akár az oltásszervezésre gondolunk, akár más feladatok ellátására. Megfigyelhettük, hogy ez a rendszer rugalmasan tud alkalmazkodni az ilyen kihívásokhoz” – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A köszöntőket követően a képzést teljesítő munkatársaink átvehették jól megérdemelt bizonyítványaikat.

A Miniszterelnökség és a Veszprém Megyei Kormányhivatal konzorciumában 2021 őszén zajló, „A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése” című kiemelt projekt célja az ügyfelek elégedettségének, illetve a munkatársak elkötelezettségének és felkészültségének növelése, egészségük megőrzése. A képzés két részből tevődött össze: az első részt e-Learning képzés formájában, míg a Munkába Illesztő Képzést, – mely a képzés második részét alkotta – jelenléti formában végezték el a kollégák. Összesen 54 munkatársunk jelentkezett, közülük valamennyien sikeresen teljesítették a kurzust. Ügyintézőink a Csornai, Mosonmagyaróvári, Pannonhalmi, Soproni, Téti és Győri Járási Hivatalok részéről érkeztek.