Anyakönyvi szakmai napot rendezett a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya a Miniszterelnökség Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság Hatósági Szakigazgatási Főosztályával együttműködésben kedden a Kormányhivatal Dísztermében.

A szakmai eseményen jelentős létszámban vettek részt a vármegye önkormányzatainak anyakönyvvezetői.
Dr. Gyurita Rita főigazgató asszony köszöntőjében kiemelte: a kormányhivatalnak is érdeke, hogy a vármegye anyakönyvvezetői naprakész ismeretekkel rendelkezzenek és minél magasabb szakmai színvonalon lássák el feladataikat, a tartalmas előadások ehhez adnak segítséget.

Az anyakönyvvezetők az elektronikus halottvizsgálati bizonyítvány bevezetésének gyakorlati tapasztalatairól és az elektronikus anyakönyvi rendszer mindennapi használatáról, az elektronikus anyakönyv és a személyiadat- és lakcímnyilvántartás kapcsolatának aktuális kérdéseiről, valamint az utónév-módosítás gyakorlati aspektusairól hallhattak tájékoztatókat.

A szakmai eseményen szó esett a házasságkötési szándék bejelentéséhez kapcsolódó adatfelvételek tapasztalatairól és kihívásairól, a közelmúlt jogszabály-módosításairól, továbbá a szakterülete érintő, folyamatban lévő informatikai fejlesztésekről is.