Fejér gazdálkodóinak kíván támogatást nyújtania Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azzal a mezőgazdasági előadássorozattal, amelyet Tácon tartottak a Közös Agrárpolitika által kínált lehetőségekről. A tét 5376 milliárd forint okos felhasználása.
Szakmai értekezletet tartott a jegyzők és az adatvédelemmel foglalkozó munkatársak részére 2023. január 26-án a Fejér Vármegyei Kormányhivatal. A konferencia kiemelt témája volt az önkormányzatokat érintő kötelezettségek bemutatása az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alkalmazásával és módosításával kapcsolatban.
Dr. Halmainé Dr. Takács Rita, a Fejér Megyei Kormányhivatal integritás tanácsadója pályamunkáját szakmai díjazásban részesítette a Magyar Kormánytisztviselő Kar.
Nyolcadik alkalommal szervezett „cipősdoboz”-akciót a Fejér Megyei Kormányhivatal Móri Járási Hivatala. Az ünnepségen részt vett Dr. Simon László főispán, és dr. Tanárki Gábor igazgató is a Fejér Megyei Kormányhivatal képviseletében, valamint a járás polgármesterei.
Az igazgatási szünet alatt is nyitva tartó ügyfélszolgálatok listája az alábbi cikkben olvasható.
Ügyfélfogadási szünet lesz a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatal adonyi kormányablakában.
„Új biztonsági kihívások és a szárazföldi haderőnem” címmel tartott előadást dr. Lippai Péter dandártábornok, a Magyar Honvédség szárazföldi parancsnoka Székesfehérváron, dr. Simon László főispán, a Fejér Megyei Védelmi Bizottság elnöke meghívására.
Idén ősszel is megszervezték az immár hagyományos Kormánytisztviselői Véradó Hetet a minisztériumokban és a kormányhivatalokban, együttműködve a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal.
Több mint 3 milliárd 300 millió forintos beruházás fejeződött be Dégen. Átadták kedden a felújított Festetics-kastély épületét és az angolparkot.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Fejér Megyei Kormányhivatal Sárbogárdi Járási Hivatalának Foglakoztatási Osztálya 2022. november 16. napjától a Sárbogárd, Hősök tere 2. szám alatt fogadja ügyfeleit.