Idén tavasszal 25. alkalommal szervezték meg az immár hagyománnyá vált Kormánytisztviselői Véradó Hetet a minisztériumokban és a kormányhivatalokban, együttműködve a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal.
A Fejér Vármegyei Kormányhivatal hat hivatalvezető munkatársa vehetett át elismerést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől a területi közigazgatás járási rendszerének 10 éves megalakulása alkalmából.
Az idei évben már a második alkalommal szervezett szakmai értekezletet a jegyzők részére a Fejér Vármegyei Kormányhivatal 2023. május 23-án. A mintegy 70 fő részvételével megtartott rendezvényen dr. Simon László főispán köszöntőjét követően az önkormányzatok és a jegyzők munkáját segítő előadásokra, valamint az aktuális jogszabályváltozások ismertetésére került sor.
Fejér vármegyében 14 településen, 35 tagban mintegy 2475,2969 hektár újabb állami földterület kerülhet a gazdálkodókhoz 2023.07.03 és 2023.07.06 között. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását segíti.
Májusban is elérhető a kormányablak busz, amelynek köszönhetően Fejér vármegyében a kisebb településeken élő állampolgárok is könnyen és egyszerűen intézhetik ügyeiket.
Idén elsőként Móron rendezték meg a koronavírus előtt rendszeresen tartott munkáltatói fórumot. A Móri Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya rendezvényét nagy érdeklődés övezte.
Tavasszal visszatérnek költöző madaraink, így a fecskék is. Természetvédelmi oltalom alatt álló állatfajnak minősülnek, azonban számuk jelentős csökkenéséről számolnak be évről évre a szakértők Magyarországon. A hazai fecskeállomány megtartása érdekében a fecskefészkek megóvása kiemelt feladat. Fontos tudnivalókról ad tájékoztatást a Fejér Vármegyei Kormányhivatal természetvédelmi hatósága.
Az általános iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2023. április 20-21-én kell beíratni. Ekkor és az azt követő időszakban a szülőkre a diákigazolvány igénylésével kapcsolatban is feladatok várnak, amelyek megoldásában a kormányablakok nyújtanak segítséget. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal hasznos információkkal könnyíti meg az ügyintézést.
Dr. Simon László főispán elnökletével megtartotta évi első rendes ülését Fejér Vármegyei Területi Védelmi Bizottság Székesfehérváron, a kormányhivatal dísztermében.
A tavasz a megújulás, az újjászületés időszaka – a hajnali madárdal, a napfény, a virágok megjelenése elűzi a téli bezártság okozta melankóliát. Végre lehetőségünk nyílik a szabad levegőn való testmozgásra, a zsibbadt tagok átmozgatására, örömmel követhetjük nyomon a természet megújulását, testközelből szemlélhetjük, ahogy az élet ismételten utat tör magának.