Az idén 39. alkalommal rendezett Bicskei Napok eseménysorozatának egyik fő attrakciója a hagyományos, nagyszabású főzőverseny, amelyen ebben az esztendőben határon túli – erdélyi és kárpátaljai – magyar települések képviselői is jelen voltak.

A Fejér Megyei Kormányhivatalt képviselve három csapat vett részt a főzőversenyen, amelyen összesen 31 csapat indult.  A győzelmet a Bicskei Járási Hivatal „BJH” nevű csapata szerezte meg, amelynek tagjai Szabó Gábor, Nagyné Mikulásik Katalin, dr. Boldizsár Szabolcs és Járfás Péter voltak. Zúzapörköltjük mind a zsűri szakértői, mind az érdeklődők körében nagy sikert aratott.

Sikerükhöz segítségükkel és támogatásukkal hozzájárultak a családtagjaik és azok a munkatársaik is, akik a háttérben gondoskodtak a technikai megvalósításról.

Gratulálunk a megyei kormányhivatal sokoldalú járási hivatali szakembereinek!