Hétfőtől több helyszínen is megállathatják az autósokat a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelőség szakemberei, akik a jármű környezetvédelmi állapotát mérik fel. Az országos akció célja a gépkocsi állomány vizsgálata, és a figyelem felhívása az energiatakarékos autózásra.

Amíg a 90-es évek végén csak minden második autó volt megfelelő a környezetvédelmi előírásoknak, addig ma tízből kilenc ilyen. Ennek ellenére a vizsgálat és az ellenőrzés indokolt, és az állapotfelmérést minden évben el kell végezni. Az országos Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció négy nagyvárosra, köztük Szegedre terjed ki az idén. 2011. szeptember 19-e hétfőtől, 23-a péntekig Szegeden a bevezető utak mentén és környékén, több helyszínen is megállíthatják a Közlekedési Felügyelet munkatársai az autósokat. Itt végzik majd el speciális műszerekkel az ilyenkor szükséges méréseket, többek között a kipufogógáz ellenőrzést. A véletlenszerűen kiválasztott autók állapotfelmérése mindössze néhány percig tart. A megfelelő eredményekkel rendelkező gépkocsik vezetői ajándékcsomagot kapnak. Az akció az Európai Mobilitás Héthez kapcsolódik, és annak sikerét kívánja növelni.

A vizsgálatot 2011. szeptember 19-én hétfőn 11 órától sajtóeseményen mutatjuk be, amelynek helyszíne a 47-es út Hódmezővásárhelyről Szeged felé vezető oldalán a megszűnt benzinkútnál lesz.

Az akció részleteivel kapcsolatban dr. Polner Eörs a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Szeri István a hivatal Közlekedési Felügyelőségének igazgatója áll a sajtómunkatársak rendelkezésére.