„Fekete Vár 2022” elnevezéssel hon- és rendvédelmi együttműködési gyakorlatot szervezett a Megyei Védelmi Bizottság szeptember 19-23. között Csongrád-Csanád megyében. A forgatókönyv egy honvédelmi veszélyhelyzeti időszakot feltételezett, de figyelembe vette a kihirdetett veszélyhelyzetet is, amelyben aktivizálásra kerültek a védelmi igazgatás területi és helyi szintjén lévő munkacsoportok.

A résztvevő alakulatok a gyakorlat során a befogadó nemzeti támogatás feladataira, illetve a rendvédelmi és honvédelmi erőkkel közös tevékenységekre készülhettek fel. A kiképzés során többek között az előre kialakított témakörök szerint Magyarországnak – mint NATO tagállamnak – a területén áthaladó szövetséges szárazföldi csapatok zavartalan mozgását kellett biztosítania. Az M43-as autópálya szegedi pihenőhelyén egy vegyivédelmi mentesítést modellezték le az alakulatok, majd egy baleseti és egy őrzés-védelmi gyakorlat során nyílt lehetőség a honvédség, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a magyar közút és a kormányhivatal veszélyhelyzet esetén szükséges együttműködésének leképezésére.

A hon- és rendvédelmi gyakorlat jó lehetőséget biztosított az önkéntes területvédelmi tartalékosok felkészítésére, a megyei és a helyi védelmi bizottsággal és a közreműködő szervekkel való együttműködés megerősítésére, valamint a befogadó nemzeti támogatás lehetséges feladatainak gyakorlására.