A Fővárosi Kormányhivatal hét hivatalvezető munkatársa vehetett át elismerést a területi közigazgatás járási rendszerének 10 éves megalakulása alkalmából a Miniszterelnökség Várkert Bazárban tartott ünnepségén.
A kormányhivatal 500 kormánytisztviselője kapott árvízvédelmi kiképzést a Fővárosi Védelmi Bizottság és a Katasztrófavédelem árvízvédelmi felkészülést szolgáló gyakorlatán. A közeljövőben újabb 500 munkatársunk vehet részt egy ilyen eseményen.
Idén is a Fővárosi Kormányhivatal adott otthont a metrológiai világnap alkalmából a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal és a Magyar Mérésügyi Egyesület 1874-el közösen rendezett szakmai konferenciának.
A kormányhivatal megannyi szakterületére érkező, összesen 50 új munkatársunk tette le hivatali esküjét 2023. május 12-én.
A Fővárosi Kormányhivatal közel félszáz járművet ellenőrzött a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által szervezett, a közúti közlekedés biztonságának fokozását célzó háromnapos országos akcióban.
A Fővárosi Közgyűlés ragaszkodott jogsértő döntéséhez a Horn Gyula sétány elnevezésének ügyében, azt a kormányhivatal törvényességi felhívása ellenére sem változtatta meg, ezért a hatóság kénytelen a Fővárosi Törvényszékhez fordulni.
Egy esetleges árvíz elleni védekezésben érintett szervek jelenlétével gyakorlatot tartott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, amelyen részt vett Budapest Főváros Védelmi Bizottsága is. A résztvevő szervek magas szakmai felkészültségükről adtak számot.
Budapest Főváros Kormányhivatala 2020 áprilisában szabott ki 200 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot a Ryanair DAC légitársasággal szemben, amiért a 2020. február 18-i Budapest-Gran Canaria járat késése során nem tett eleget a tájékoztatási kötelezettségének, ezzel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. A bíróság másodfokon is visszautasította a légitársaság döntéssel szemben benyújtott keresetét, így meg kell fizetnie a kiszabott bírságot.
A budapestiek biztonságáért végzett munkájáért Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya Budapest Közbiztonságáért díjat adományozott Sára Botond főispánnak, és Budapestért Emlékplakett díjat Mészár Erikának, a Fővárosi Kormányhivatal főigazgatójának.
Teljesen felújított, modern és az energiahatékonyság követelményeinek is megfelelő épületbe költözött a XVI. Kerületi Hivatal két Hatósági Osztálya, valamint Gyámügyi Osztálya, az itt működő kerületi kormányablak mellé. Az új épületet György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő és Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere adták át.