Megnyílt a Magyar Államkincstár ötödik budapesti állampapír-értékesítési pontja a XIV. kerületi kormányablakban. Az új ügyfélszolgálat március 14-től a keddi napokon 8 és 16 óra közöttvárja ügyfeleit.

Budapest Főváros Kormányhivatala és a Magyar Államkincstár együttműködése keretében 2023. március 8-án állampapír-értékesítési pont nyílt a XIV. kerületi kormányablakban (1145 Budapest, Pétervárad u. 11-17.). Az ügyfélszolgálat március 14-től a keddi napokon 8 és 16 óra között várja ügyfeleit.
– Az orosz-ukrán háború és a hibás brüsszeli szankciók miatt elszabaduló energiaárak közepette az állam nem csupán meg tudja őrizni a közszolgáltatásokat és azok színvonalát, hanem a most megnyíló állampapír értékesítési ponttal bővíteni is tudja azokat – hangsúlyozta köszöntőjében Sára Botond főispán. – Hiszen az emberek jogos elvárásként fogalmazzák meg azt az igényt a szolgáltató szemléletű állammal szemben, hogy hatékonyan, gyorsan és egyszerűen intézhessék az ügyeiket – tette hozzá.
A kormányhivatal és a Magyar Államkincstár jó együttműködését mutatja, hogy a XIV. kerületi kormányablakban megnyílt értékesítési pont immár az ötödik Budapesten. Először az V. kerületi Erzsébet téri, később pedig III., XVII., majd a XVIII. kerületi kormányablakban nyílt lehetőség az állampapír-vársárlással és megtakarításokkal kapcsolatos ügyintézésre.
– Jól tükrözi a kiemelt érdeklődést, hogy az idei év első két hónapjában 50 ezer új ügyfele lett a Kincstárnak, és a lakossági ügyfelek állampapír-állománya ezen időszak alatt több mint 600 milliárd forinttal nőtt. Ezzel pedig már több mint 700.000 fő befektetési ügyleteinek kiszolgálását kell a Kincstárnak nemcsak az online felületeken, de a személyes ügyfélszolgálatokon is biztosítania. A Kincstár által kezelt teljes állampapír-állomány meghaladja a 6 000 milliárd forintot – mondta beszédében Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke.
A Kincstár meghatározó szereplő az állampapír-forgalmazásban: a lakossági állampapírpiaci részesedése 50%-hoz közelít, és 2022-es adatok alapján „Az év Lakossági forgalmazója” ismételten a Magyar Államkincstár lett az Államadósság Kezelő Központ rangsora szerint.
A Magyar Államkincstár közleményét ide kattintva olvashatják el.