A szokásos éves informatikai karbantartás miatt 2022. augusztus 04. napján a Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. szám alatti kormányablakban szünetel az ügyfélfogadás.
Az aszály okozta nehézségek ellenére is gyűjtöttek búzát a Magyarok kenyere nevű karitatív programban a kárpát-medencei magyar gazdák. Az idei, immár 12. Búzagyűjtő Napon Dr. Alakszai Zoltán kormánymegbízott az összefogás erejét hangsúlyozta, amely ebben az akcióban is megmutatkozik.
Piknikhangulatú Ponthatárváró Pont Ott Partit tartottak csütörtökön a Miskolci Egyetemen. Eközben csaknem százezer jelentkező sorsa dőlt el hazánkban és derült ki hol, melyik intézményben folytathatja tanulmányait. A várakozás feszültségét a fiatalok „karonfogva”, többek között koncertekkel, óriás társasjátékkal és egy pódiumbeszélgetéssel, a diploma értékéről, próbálták enyhíteni. Az eseményen együtt izgult a fiatalokkal dr. Alakszai Zoltán, megyénk kormánymegbízottja is.
A Sárospataki Járási Hivatal Kormányablak Osztályának munkatársai kihelyezett ügyfélfogadást tartottak a Weinberg 93. Építő Kft. telephelyén, a cég kezdeményezésére. A kormányablak szolgáltatásai akár már így, igényre is intézhetőek. Helybe jön a közigazgatás.
A Miskolc, Csizmadia köz 1. szám alatti kormányablakban – informatikai karbantartás miatt – szünetel az ügyfélfogadás 2022. július 5-én, kedden.
A Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálat vagy „kormányablakbusz” egy ügyintézésre felszerelt kisbusz, amely előre meghatározott időpontokban elérhető olyan településeken, ahol nem működik állandó jelleggel kormányablak, továbbá lehetőséget teremt az ügyfelek speciális helyszíneken (kórházak, kollégiumok, rendezvények, fesztiválok, stb.) történő, eseti jellegű kiszolgálására.
A hűsölni vágyóknak számos természetes fürdőhely kínál felfrissülést, melyek minőségét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya időről-időre felülvizsgálja.
A 15 tagú Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ifjúsági Tanács elnökének Dombi Balázs Sándort választották. A megye kormánymegbízottja, Dr. Alakszai Zoltán üdvözölte az új testületet és közös gondolkodásra hívta a fiatalokat a megye fejlődése érdekében.
Áramszünet miatt a személyes és a telefonos ügyfélfogadás is szünetel 2022. június 27.-én (hétfőn) az Edelény, István király útja 52/A szám alatti Földhivatali Főosztályon.
Orbán Viktor miniszterelnök − Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára − 2022. június 12-ei hatállyal ismét Dr. Alakszai Zoltánt nevezte ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottjának.