A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal több mint száz munkatárssal csatlakozott a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért mozgalomhoz. A hivatal munkatársai az egyetemhez közeli erdős területet tisztították meg, a 350 zsáknyi szeméttől. Az eseményen dr. Alakszai Zoltán kormánymegbízott és dr. Varga Judit igazságügyi miniszter is részt vett.

Kidobott háztartási gépek, elhasznált tankönyvek, leselejtezett lábbelik – többek között ezek is lapultak a Miskolci Egyetem közelében lévő erdős területen. A kormányhivatal dolgozói arra vállalkoztak közösen, hogy felszámolják ezen a területen az illegálisan elhelyezett hulladékokat. A kormányhivatal helyszínválasztását a Hulladékradar alkalmazás segítette: egy bejelentés hívta fel a figyelmet az egyetemhez közeli erdős terület szennyezettségére. A szemétgyűjtéshez a hivatal valamennyi főosztályáról csatlakoztak, így végül több mint százan vettek részt az akcióban. Személyes példamutatásként dr. Alakszai Zoltán kormánymegbízott és dr. Varga Judit igazságügyi miniszter is a kollégák mellé állt, így együtt több mint 350 zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze.

Március óta új hulladékgazdálkodási hatóság is hozzájárul megyénkben az illegális hulladéklerakók felszámolásához. Az új hatóság eddig több mint 760 köbméter illegális hulladék elszállításáról gondoskodott, ami ha PET palackokból állna, 300 méter hosszan borítaná be a Bodrog folyót. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal részeként működő Hulladékgazdálkodási Osztály határozott fellépést és széles körű együttműködést kezdeményez annak érdekében, hogy megvédje megyénk természeti kincseit. A Tisztítsuk meg az országot program keretében több ütemben zajlottak pályázatok, amelyben összesen több mint 17,5 milliárd forint összegű forrást biztosítottak a pályázók számára az illegális hulladéklerakások felszámolására.

A Hulladékgazdálkodási Osztályra megalakulása óta közel 700 bejelentés érkezett, amely azt jelzi, hogy a lakosság számít a hatóság közreműködésére. Megyénkben a legnagyobb elszállított összefüggő hulladékmennyiség Kazincbarcika környékéről származott, amely a 300 köbmétert is elérte, de jelentős a kisebb, 1 köbméter alatti hulladék elhelyezések száma is. A hivatal adatai alapján a bejelentések 45 százaléka 1-5 köbméter közötti hulladékmennyiségre vonatkozik.

A lakossági bekapcsolódás ösztönzésére létrehozott Hulladékradar alkalmazás népszerűségét mutatja, hogy a bejelentések 63 százaléka már az alkalmazáson keresztül érkezett, de továbbra is jelezhetik az illegális hulladéklerakások helyét telefonon és levélben a Hulladékgazdálkodási Osztály elérhetőségein.