Több mint négyszázharmincan álltak rajthoz a Gál Ferenc Egyetem és a Békés Megyei Kormányhivatal által II. Fuss és segíts! elnevezéssel megrendezett jótékonysági futóversenyen, vasárnap Békéscsabán. A nevezési díjakból, helyszíni adományokból és támogatásokból befolyt több mint egymillió-háromszázezer forintot a Szeged-Csanádi Egyházmegye égisze alatt működő ÁGOTA® Alapítvány által gondozott nehéz sorsú, árva, gondoskodásra szoruló gyermekek megsegítésére ajánlották fel a szervezők.

Jó dolog futni és segíteni, de még jobb, ha mindez a Békés megyei nehéz sorsú gyermekek javát szolgálja, hiszen így minden lépéssel egy hátrányos helyzetű, gondoskodásra szoruló fiatal életét, mindennapjait tesszük jobbá. Az adományoknak köszönhetően a családjukból kiemelt, az ÁGOTA® Alapítvány által gondozott Békés megyei gyermekek karácsonyát és jövő évi nyaralását támogatjuk – hangsúlyozta dr. Takács Árpád. A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető főispán kifejtette: az egyetemmel együttműködve tavaly, hagyományteremtő szándékkal döntöttek egy jótékonysági célú sportrendezvény megszervezéséről, hiszen az elesettek segítése, a bajbajutottak támogatása, a közösségépítés élménye az, amiért érdemes élni. A kormányhivatal tovább erősíti társadalomszervező tevékenységét, megalakítjuk a Füzesséry Zoltán Sportegyesületet, és még aktívabban bekapcsolódunk a megye sportéletébe – jelentette be dr. Takács Árpád.

Füzesséry Zoltán neve kötelez, hiszen a Békés vármegye főispáni tisztét 1917. július 25. és 1919. március 6. között betöltő ügyvéd, sportvezető, ítélőtáblai bíró, kormánybiztos hosszú időn keresztül volt a Magyar Úszó Egyesület elnöke és a Magyar Labdarúgó Szövetség választott vezető tisztségviselője. Főispánsága idején nyert városi rangot Békéscsaba – tette hozzá.

A Gál Ferenc Egyetem egyik fontos küldetése a nehéz helyzetben élők szolgálata. Erre tanítással és példamutatással is igyekszünk felkészíteni a hallgatóságot – nyomatékosította dr. Dux László. A futás, az izommunka és a jó cselekedetek boldogsághormont szabadítanak fel az emberi szervezetben. A lelkes, odaadó szervezőmunkáért köszönet illeti a Békés Megyei Kormányhivatalt – hangsúlyozta a Gál Ferenc Egyetem rektora.

Az adomány a jóság megtestesülése, köszönet a Békés Megyei Kormányhivatalnak a jótékonysági futóverseny megszervezéséért – húzta alá az adománylevél átvételét megelőzően Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye égisze alatt működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója, az ÁGOTA® Alapítvány megálmodója.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Magyarország egyik legnagyobb gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézményrendszere, mely a gyermekotthonokra és a nevelőszülői hálózatokra egyaránt kiterjed. Jelenleg több mint 7000 családjából kiemelt fiatalról gondoskodnak Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Tolna és Veszprém megyében, valamint a fővárosban.

A jótékonysági futóversenyen az 1-3 éves korosztály 200, a 4-5 évesek 300, a 6-7 év közöttiek 500, a 8-9, illetve a 10-12 éves korosztály 1000 métert teljesített. A legifjabbak mezőnyében Tóth Luca és Leszkó Zalán, a 300 méteres távon Koska Noémi és Nagy Martin, 500 méteren Latorcai Regina és Magyar Nándor, míg egy kilométeren Katona Nelli és Tóth Kevin diadalmaskodott.

A felnőttek 3, 6 és 12 kilométeres egyéni távokon, illetve 12 kilométeres négyes váltóban állhattak rajthoz. A nők 3 kilométeres mezőnyében Mézes Virág (0:12:03), a férfiakéban Koska László Richárd (0:12:17) lett az abszolút első. A nők között a 6 kilométeres távon Gregor-Pap Csilla (0:23:25), a férfiak között Tarczali Levente (0:24:19) diadalmaskodott. A szebbik nem tagjai közül egyéniben 12 kilométeren Gyebnár Éva (0:58:14), a férfiak mezőnyében Gyóni Gábor (0:48:50) nem talált legyőzőre.

A 12 kilométeres váltóban a Leszkó Diána, Petneházi Krisztina, Fazekas Gábor, Vásárhelyi Zoltán alkotta RUNdetlenek (0:58:33) állhattak a dobogó legfelső fokára. Második helyen a Sztraczinszki-Soós Andrea, Zsótérné Molnár Gabriella, Tokai Lívia, Hegedűs Barbara részvételével versenyző Four for One (1:06:15) fantázianevű csapat végzett, harmadik a dr. Bódi Beáta, dr. Krizsán Anett, dr. Katona Csaba, dr. Rákóczi Attila alkotta Gyalogkakukk és Társai (1:10:23) lett.