A fiatalok dohánytermékkel és alkoholtartalmú itallal történő kiszolgálása visszatérő probléma, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelt figyelmet fordít annak vizsgálatára, hogy a nemzeti dohányboltok, a különböző kereskedelmi egységek, illetve a vendéglátóhelyek betartják-e az erre vonatkozó szabályokat.
Több száz álláskereső érdeklődött a térségben elérhető nyitott pozíciók iránt a Baranya Megyei Kormányhivatal által szervezett állásbörzén, amelyet idén a TOP-6.8.2-16-PC1-2018-00001 „Pécs Paktum II.” elnevezésű európai uniós program keretében rendeztek meg.
A járványügyi helyzet miatt közel két év kihagyás után, most ismét jegyzői értekezletet tartottak 2021. november 4-én a Baranya Megyei Kormányhivatalban.
Már közel 10 ezer, 25 év alatti baranyai álláskereső kapott támogatást a 2015-ben elindult GINOP-5.2.1-14-2015-00001 kódszámú „Ifjúsági Garancia” elnevezésű európai uniós program segítségével. Jelenleg a projekt áttervezése zajlik, ami az elkövetkezendő bő egy évben további ezer fiatal számára teszi elérhetővé a különböző támogatási lehetőségeket. A rendelkezésre álló forrás bővítéséről, illetve az eddig elért eredményekről tartottak sajtótájékoztatót a Baranya Megyei Kormányhivatalban.
Október 15-ével megkezdődött a 2021. évi őszi érettségi vizsgaidőszak. Baranya megyében három középfokú intézmény – a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium, a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium és a Baranya Megyei SzC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola –, továbbá a Kormányhivatal fogadja vizsgahelyszínként a most érettségizni szándékozókat.
Az illegális hulladéklerakás elleni küzdelem jegyében tavasszal új szervezeti egységeket hoztak létre a kormányhivatalokban. A Baranya Megyei Kormányhivatal Hulladékgazdálkodási Osztálya a megalakulása óta már számos esetben eredményesen segítette a kormány környezetvédelmi célkitűzéseinek megvalósulását.
A Baranya Megyei Védelmi Bizottság szervezésében – a területi veszélyelhárítási tervben foglaltak végrehajtásának biztosítása érdekében – tartanak gyakorlatot 2021. október 16-án Pécsváradon, a Dombay-tónál.
A szolgáltatás színvonalának javítása céljából ezen a nyáron is kiemelten vizsgálta a fogyasztóvédelmi hatóság a turizmushoz kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységet, különös tekintettel arra, hogy a járványhelyzet miatt a magyar családok nagy része idén belföldön keresett kikapcsolódási lehetőséget. Baranyában is fokozott figyelem irányult a fesztiválokon, koncerteken, falunapokon megjelenő vendéglátó egységekre.
Október 20-ig jelentkezhetnek azok álláskeresők, akik saját vállalkozást szeretnének indítani az állami foglalkoztatási szerv által meghirdetett központi munkaerőpiaci program segítségével.
2021-től a bő másfél évtizede változatlan szabályozás átfogó korszerűsítésével új időszámítás kezdődött a jótállás, illetve a szavatosság területén Magyarországon. A Baranya Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi munkatársai kétnapos fórum keretében tájékoztatták a jogszabályi változásokról a pécsi Árkád üzletház kereskedőit.