Dr. Horváth Zoltán a napokban vette át kinevezési okmányát Orbán Viktor miniszterelnöktől, így immár harmadik ciklusát kezdi kormánymegbízottként a Baranya Megyei Kormányhivatal élén. Az elmúlt évek tapasztalatairól, eredményeiről és a jövőbeli tervekről kérdeztük.

Kezdjük két olyan területtel, amely nem mindennapi kihívás elé állította a kormányhivatalokat: a koronavírus-járvánnyal és a menekültválsággal.

– A világjárvány elején a szűrések, később pedig az oltások szervezése a megyei védelmi bizottságok, illetve a kormányhivatalok feladata volt. Kollégáimmal a vírus megjelenése óta azért dolgozunk, hogy mielőbb legyőzzük a járvány okozta nehézségeket. Szerencsére ebben a munkában az első pillanattól támogattak bennünket az egészségügy szereplői, a kórházi dolgozók, a háziorvosok, de nagy segítséget kaptunk a rendőrség, a katasztrófavédelem és a honvédség munkatársaitól is. Ugyanakkor a világjárvány éppen csak engedett egy kicsit a szorításából, amikor az ukrán-orosz konfliktus újabb kihívás elé állított bennünket. Ennek is igyekszünk megfelelni. A karitatív szervezetekkel és az önkormányzatokkal együttműködve felkészültünk akár nagyobb számú ukrán menekült kezelésére, megfelelő ellátására is. Munkánk a humanitárius segítségnyújtástól a pénzügyi támogatásig terjed, mindent megteszünk azért, hogy a háború elől menekülők megfelelő segítséget kapjanak.

Az elmúlt időszak válságaival összefüggésben érdemes megemlítenünk a kedvezőtlen gazdasági folyamatokat féken tartó kormányzati intézkedéseket, a rezsicsökkentést és árstopot is. Mit gondol ezekről?

– A kormány a koronavírus-járvány idején bevezetett gazdaságvédelmi intézkedéseivel, a legnehezebb helyzetben lévő szektorok – pl. a vendéglátás, a turizmus – kiemelt támogatásával már bebizonyította, hogy képes jelentősen csökkenteni a válság negatív hatásait. Az elhúzódó háború gazdasági következményei miatt meg kell védenünk azt, amink van, az elmúlt években elért fejlődés eredményeinek megőrzéséért kell dolgozni. A kormány abban hisz, hogy a rezsicsökkentés és az árstop megvédi a magyar családokat attól, hogy a háború árát nekik kelljen megfizetni.

A miniszterelnök nemrég jelentett be, hogy a kormány októberig fenntartja az élelmiszer- és a benzinárstopot, továbbá év végéig marad a hitelmoratórium és a kamatstop is. Ezekkel kapcsolatban van a kormányhivatalnak feladata?

– A kormányhivatal sokszínűségéből adódóan szinte minden, az állammal kapcsolatos dolog, kormányzati intézkedés megjelenik valamilyen módon nálunk is. A fogyasztóvédelmi szakterület az élelmiszerárstop bevezetése óta ellenőrzi, hogy a kereskedők betartják-e a jogszabályi előírásokat. Kollégáim a hatósági árak mellett a kötelező készlettartást és a megfelelő tájékoztatást is vizsgálják. Az elmúlt hónapokban a megyében közel száz üzletben folyattattak ellenőrzést. A kereskedők többsége betartja a szabályokat, összességében kedvezők a tapasztalatok, csak néhány esetben fordult elő, hogy komolyabb bírságot kellett kiszabni.

Térjünk rá akkor egy kicsit a jövőre is! A következő kormányzati ciklus egyik kulcsterülete a vidékfejlesztés. Ezen a téren mi várható, mivel számolhatunk?

– Baranya agrármegye, ahol nagyon sokan gazdálkodnak, ezért számunkra különösen fontos, hogy 2027-ig háromszor annyi forrást biztosít a kormány vidékfejlesztésre, mint a korábbi években. Ez természetesen a megyei kormányhivatalokra, mint agrártámogatási hatóságokra is többlet feladatot ró, ugyanakkor örömmel teszünk ennek eleget, hiszen közös célunk a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és magyar vidék fejlesztését célzó támogatások minél hatékonyabb felhasználása. Hogy kiemelt területről van szó, azt mi sem mutatja jobban, minthogy a kormány a jövőben az európai uniós támogatások mögé további nyolcvan százalékos támogatást biztosít hazai forrásból – ez pedig óriási lehetőséget jelent az agrárszereplők, a vidéken élők számára.

Milyen jellegű támogatásokra kell itt gondolni?

A különböző mezőgazdasági beruházásokon kívül idetartozik a kistelepülések infrastruktúrájának fejlesztése, átalakítása, a külterületi utak fejlesztése, az önkormányzatok kisebb szennyvízprojektjeinek megvalósítása vagy akár a helyi piacok létrehozása. Ezekből a forrásokból nemcsak a klasszikus mezőgazdasági tevékenységek támogatása történhet meg, hanem a kistelepülési közszolgáltatások fejlesztése is, azaz ezek a támogatások ahhoz járulnak hozzá, hogy a vidéken élők körülményei javulhassanak, lehetőségei bővülhessenek.

Jó ideje vezeti már a Baranya Megyei Kormányhivatalt. Miben lesz más a most kezdődő időszak, mint voltak az eddigiek?

– Hálával tartozom a munkatársaimnak, mivel az eltelt nyolc évben biztos szakmai hátteret jelentettek a kormányhivatali munkámhoz. Az elmúlt időszakban sok fejlesztést hajtottunk végre, új kormányablakokat nyitottunk, számos épületünket felújítottuk, energiahatékonysági beruházásokat valósítottunk meg. Az egyik legnagyobb projektünk, a központi épület új szárnnyal történő bővítése részben még előttünk van ugyan, de reményeim szerint szeptemberben ezt is át fogjuk adni. Eközben folyamatosan korszerűsítettük a munkánkat segítő eszközparkot is. Minderre pedig azért volt szükség, hogy még magasabb színvonalon tudjuk kiszolgálni a kormányhivatal ügyfeleit. Biztos vagyok benne, hogy továbblépési lehetőségek a jövőben is számos területen lesznek még, mint ahogy új kihívások is várnak ránk. Úgy fest, hogy a járványok és a háborúk korát éljük, amikor hosszas tervezés helyett gyakran azonnal kell reagálni. A kormányzati munka is ezen alapul, és ez a mi feladatunk is. Én úgy látom, a kormányhivatalok eddig jól vizsgáztak, és remélem, ez a jövőben – a körülöttünk lévő, gyorsan átalakuló világ ellenére – sem változik.