Augusztus 30-án adták át a Szombathelyi Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának felújított Wesselényi Miklós utcai épületét a megyeszékhelyen.

Harangozó Bertalan, kormánymegbízott köszöntőjében kiemelte, fontos, hogy újabb kormányhivatali épület újulhatott meg környezetvédelmi és energiahatékonysági szempontok figyelembe vételével.

A Wesselényi utca 7-es szám alatt található épületben a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály közlekedési és útügyi osztálya mellett a fogyasztóvédelmi osztály is itt működik. A tervek szerint 2018. januártól pedig a műszaki biztonsági osztály is ide kerülhet. Szombathely város fejlődik, ez nap mint nap tapasztalható – tette hozzá a kormánymegbízott.

A felújított Wesselényi utcai épület Fotó: Kabinet

Dr. Kovács Zoltán terület közigazgatásért felelős államtitkár az épület átadóján kiemelte: Vas megyét illetően folyamatosan megújuló épületeknek lehetünk szemtanúi. Európai Uniós és hazai forrásból megvalósuló fejlesztések 2020-ig jelölik ki az irányt a kormány számára. 1200 milliárd forintól van szó, melynek része a több mint 300 milliárdos környezet és energiahatékonysági program.

Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár köszöntőt mondott Fotó: Kabinet

Új szemléletmód került a rendszerbe: nemcsak hőszigetelik az épületeket, hanem megújuló energiaforrásokat is használtak. Napelemekkel nyernek energiát. Országos szinten több mint 170 épületet adtak már át, így majd 1500 kormányépület újul meg. Hazai forrásból az intézmények belső része is megszépült.

Az ünnepi szalagátvágás: Harangozó Bertalan, dr. Hende Csaba, dr. Kovács Zoltán, dr. Puskás Tivadar és Böröcz Miklós a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály vezetője Fotó: Benkő Sándor

Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője elismerősen nyilatkozott a felújított kormányépületről. Köszönetet mondott a Kormánynak ezért, szerinte dicséretes, hogy az új szemléletben a környezetvédelem is bele került a programba.

A Wesselényi utca 7. számú ingatlanon a homlokzatok, alsó-és felső zárófödémek hőszigetelését, külső nyílászárók (ajtók, ablakok) cseréjét, napelemes rendszer kiépítését villamosenergia-termelés céljából, fűtéskorszerűsítés keretében kazáncserét végezték el a felújítás alatt.