A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai idén is vizsgálták a Pest megyében üzemelő kalandparkokat, aquaparkokat, valamint az állandó és utazó jelleggel üzemelő játszóházakat, vidámparkokat.

A Pest Megyei Kormányhivatal munkatársai többek között a kötélpályákat, mászófalakat, vízicsúszdákat, vízi játékokat, bobpályákat, vidámparki játékokat, trambulinokat és légvárakat vették szemügyre.

 

A mutatványos berendezések vonatkozásában a szakemberek a műszaki felülvizsgálat elvégzését, valamint az üzemeltetéshez szükséges megfelelőségi tanúsítvány meglétét ellenőrizték. A vizsgálat továbbá kiterjedt arra is, hogy rendelkezésre áll-e hitelesített üzemeltetési napló, kezelői igazolvány, valamint a berendezéseken feltüntették-e a vonatkozó jogszabály által előírt adatokat.

 


A Pest Megyei Kormányhivatal tizenhárom kalandpark közül öt esetben tárt fel jogsértést. A vizsgálat ideje alatt négy üzemeltetőnél tapasztalták, hogy a mutatványos berendezéseket hatályos megfelelőségi tanúsítvány nélkül működtetik. A strandokon lefolyatott ellenőrzések alkalmával a szakértők tizenegy helyszínen jártak, amelyek közül hét esetben tártak fel jogsértést. A tizenegy ellenőrzött strandon összesen hetvennyolc mutatványos berendezést – vízi csúszdát, vízi játékot – vettek szemügyre, ebből öt helyszínen tapasztaltak szabálytalanságot. Az állandó és utazó jelleggel üzemelő játszóházak és vidámparkok esetében az eddig ellenőrzött tizenkét helyszín közül hét esetben állapítottak meg jogsértést.

 


 

A kifogásolt mutatványos berendezéseket illetően a Pest Megyei Kormányhivatal a további üzemeltetést feltételhez kötötte. Azokban az esetekben, ahol az elkövetett jogsértés emberi életet, egészséget veszélyeztetett, a hatóság bírságot szabott ki. Három kalandpark vonatkozásában – tekintettel a legmagasabb veszélyességi osztályú besorolásra – a szakemberek indokoltnak tartották a működtetés ideiglenes megtiltását az ügydöntő határozatok meghozataláig.

A Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi munkatársai folytatják az ellenőrzéseket a gyerektáborokban, az állandó és utazó jelleggel üzemeltetett játszóházakban és a vidámparkokban.