Hétfőn átadták a felújított megyeháza épületét. Az energetikai célú felújítás a Nógrád Megyei Kormányhivatal beruházásában készült el, Európai Uniós és hazai forrásból, 854 millió forint ráfordítással.

A salgótarjáni ikonikus épület ünnepélyes átadásán dr. Szabó Sándor kormánymegbízott beszédében kiemelte, hogy a megyei kormányhivatal két tucatnál több épületben végzi tevékenységét megyeszerte, lehetőség szerint mindet szeretnék energetikailag megújítani. A 2016 őszén megkezdett felújítási sorozatban már hat épületben elkészültek az ilyen típusú munkálatokkal, jövőre további három kisebb beruházást végeznek el Szécsényben, Pásztón és Salgótarjánban.

Az összesen 1 milliárd 260 millió forintos projekt legjelentősebb beruházása a Megyeházán idén elvégzett munka volt, amely egy komplett energetikai megújítást jelentett napelemek felszerelésével, teljes körű fűtéskorszerűsítéssel, nyílászárók cseréjével és hőszigeteléssel. A kormánymegbízott kiemelte, hogy a beruházás eredményképpen javul úgy az ügyfélkiszolgálás, mint a munkakörülmények, de jelentősen olcsóbb lesz az üzemeltetés is.

- Azt gondolom, büszkék lehetünk rá, hogy ezen a helyszínen az Európai Unió támogatásával és a magyar költségvetés társfinanszírozásával, míg Balassagyarmaton a Miniszterelnökség támogatásával, hazai forrásból, az idei évben megújítottuk Nógrád két ikonikus épületét. Megyénk két meghatározó városában ebben az évben a salgótarjáni Megyeháza felújításával, illetve a balassagyarmati volt csendőr-laktanya épületrekonstrukciójával közel 1,6 milliárd forint összértékű beruházásokat végeztünk el - emelte ki dr. Szabó Sándor.

Az eseményen Nagy Zoltán, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy ez a felújítás egy erős üzenet a jelennek és erős állásfoglalás a jövőt illetően. Hozzátette: a kormányzat kiemelt célja, hogy szülőhelyén mindenki megtalálja a saját személyes fejlődéséhez szükséges közösséget és életteret. Ilyen élettér Salgótarján is, amelyhez hozzájárulnak az évek óta folyamatosan és kiszámítható módon megvalósuló fejlesztések - emelte ki a helyettes államtitkár.

- A kormányzat kiemelt célja, hogy mindenki ahová születik, ott jól tudja magát érezni, megtalálja a saját életéhez szükséges fejlődési lehetőségeket, közösségeket és életteret. Ehhez minden adottság megvan ebben a völgyben, ebben az élettérben, egy közösség központjában. Tudjuk, hogy ez hosszú út és egy hosszú fejlődés, de évek óta azt látom, hogy folyamatos és kiszámítható módon egyre több minden újul meg az önök városában. Bár az energiahatékonysági beruházások jellemzően nem a leglátványosabbak ebben a fejlődési ciklusban, de ami a mögöttes tartalomban történik az jelentőséggel bír. Fenntartható módon szolgálja a költséghatékony működést annak érdekében, hogy a kormányhivatal működését biztosító adóforintokat minél jobb módon tudja felhasználni a szervezet - emelte ki Nagy Zoltán.

Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke ünnepnek nevezte az átadó napját, gratulált a megvalósítóknak. Kiemelte, hogy a középületek felújítása és a közalkalmazottak munkája által megfelelő irányba halad a jó állam megvalósítása, a közigazgatásban dolgozókat jellemző "étosz" pedig elengedhetetlen része annak, hogy továbbra is versenyképes maradjon az ország.

Az eseményen dr. Szabó Sándor és Skuczi Nándor aláírták a kormányhivatal és a megyei önkormányzat között született azon megállapodást is, mely az épületében található reprezentatív termek elnevezését rögzíti. A dokumentum értelmében, "történelmi és kulturális múltunk, megyénk dicső alakjai előtti főhajtás jeleként a megyei önkormányzat közgyűlése" az első emeleten található Dísztermet "Madách Imre terem", a 116-os termet "Balassi Bálint terem", a Palóc termet, "Mikszáth Kálmán terem" néven, míg a földszinti 33-as számú termet "Szondi György terem" néven határozta meg.

(Átadóünnepségen készült fotók és további képek: Kelet-Nógrád közéleti magazin | Facebook)