A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya több éve rendezi meg egészségtáborát, melyben a megyei kórház és a kormányhivatal dolgozóinak kisgyermekei vesznek részt, segítve ezzel a nyári felügyelet megoldását. Idén - biztonsági szempontok alapján - két turnusban lett meghirdetve a napközis tábor.

Célunk az egészséges életmódra nevelés, a mozgás megszerettetése sokféle játékos feladattal, például a helyes kézmosás technikájának gyakorlása is. Az egy hetes „csapatépítő” tábor alatt nem csak az ismeretszerzésen van hangsúly, hanem a sporton és játékokon is: a gyerkőcök megismerkedhettek a teke rejtelmeivel, ellátogattak velük a Majk melletti repülőtérre, a tatabányai Gyémánt Fürdőbe, de még egy izgalmas magyar western faluba, a Henryx Western Citybe is.

Fontosnak tartottuk, hogy a 14 év feletti gyerekek az iskolai közösségi szolgálat keretén belül segítsenek a táborvezető kollégáknak a kisebbek felügyeletében, de akár kiscsoportos foglalkozásokat is tartsanak nekik. Többen már visszatérőnek számítanak: először, mint táborozók vettek részt, idén már rutinos segítőként érkezett pár diák.

Reméljük, hogy ezzel a sikeres kezdeményezéssel is támogatni tudjuk a jövő nemzedékének egészségtudatos életmódjának kialakítását.