Tovább csökkent a megyénkben nyilvántartott álláskeresők száma az egy évvel korábbihoz képest, így a munkanélküliségi ráta jelenleg 2,2% - hangzott el a megye foglalkoztatási helyzetéről tartott sajtótájékoztatón a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalban.

Külön eredménynek tekinthető az alacsony iskolai végzettségű munkavállalók esetében, hogy 18%-al kisebb az állásnélküliek száma, mint egy évvel ezelőtt – emelte ki Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott. A pályakezdő fiatalok esetében is kedvezőek a mutatók. A közfoglalkoztatásban a 2017-es adatokhoz képest jelentős a javulás, hiszen 2166 fő helyett, 1306-an szerepelnek a nyilvántartásban.



Az adatok ismertetése után az idei tervekről is szó esett. - Kedvezően változtak a nyugdíj melletti munkavégzés szabályai, hiszen a jövedelem után sem természetbeni egészségbiztosítási járulékot, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetni. Továbbá a foglalkoztató mentesül a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól is.
Örömteli, hogy az október végén lezárt paktumok a támogatási szerződések aláírását követően újra indulhatnak, javítva ezzel is a programban résztvevők elhelyezkedési lehetőségeit – mondta a kormánymegbízott.



Nagyné Zölde Mónika, a Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály, Munkaerőpiaci és Alapkezelési Osztályának vezetője beszámolt róla, hogy a megyei foglalkoztatási helyzet kedvező alakulását segíti számos hazai és uniós támogatás, melyekből bérjellegű finanszírozásokat és szakmaszerző képzéseket lehet indítani. Ezek megvalósítását idén is tervezi a kormányhivatal. Népszerű a vállalkozóvá válást segítő pályázati lehetőség és eredményes a munkahely megtartó támogatás is, mely a munkavállalók számára képzéseket, továbbképzéseket biztosít.