Emléktáblát avattak Scheftsik Istvánnak, Szolnok korábbi városvezetőjének a Polgármesteri Hivatal épületében. A néhai polgármester a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalnak otthont adó Megyeháza építésében is közreműködött.

Révi Norbert szolnoki szobrászművész munkája a Művésztelepen készült, és a Hubay Ferenc Díszterem folyosóján kapott helyet. Az emlékművet dr. Szalóki István kezdeményezésére állították.

Scheftsik István olyan vezetője volt a városnak, aki a szolnokiakért, Szolnok városiasodásáért dolgozott – mondta az átadón Szalay Ferenc. A polgármester szerint egy városvezető feladata, hogy a település haladjon, tudjon előre menni, amire Schesftsik István munkássága is példa.

Scheftsik István két ízben, 1876-1878, és 1880-1883 között töltötte be a szolnoki polgármesteri posztot. Az Árva megyei, szlovák származású Scheftsik több sikeres vállalkozást vitt a Tisza-parti városban, működtetett téglagyárat, malmot, fürdőt és gyógyszertárat is. Polgármesterként kedvező árú telket szerzett a szolnoki gazdáknak, eredményesen dolgozott a királyi törvényszék Szolnokra helyezéséért, új középiskoláért.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal otthonául is szolgáló Megyeháza 19. századi építéséhez Scheftsik István is nagyban hozzájárult. Kezdeményezésére ugyanis 30 ezer forinttal és ingyen telekkel támogatta Szolnok városa az akkor megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székházának felépítését.