A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat a Megyeházán köszöntötte a térségben kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket és közösségeket. Az államalapítási ünnepkörhöz kapcsolódó eseményen beszédet mondott Piroska Miklós, a megyei közgyűlés elnöke, az ünnepség után pedig dr. Berkó Attila kormánymegbízott üdvözölte a díjazottakat.

Piroska Miklós az eseményen Szent István munkásságát méltatta, majd elmondta: a bővülő gazdaság és a javuló foglalkoztatás közös nemzeti siker. A megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta a gyermekvállalás fontosságát, amelyben értékelése szerint nagy segítséget nyújtanak a kormány családpolitikai intézkedései.

A rendezvény zárásaként dr. Berkó Attila kormánymegbízott mondott pohárköszöntőt, amelyben elismerését fejezte ki a díjazottak és az önkormányzat felé.

Az ünnepségen kiosztották a megyei önkormányzat elismeréseit és a megyei közgyűlés kitüntető címeit.

A díjazottak listája:

Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díj:

· Borbás Ferenc emeritus jászkun főkapitány és emeritus jászkapitány

· Debreczeni Ildikó, a szolnoki Jelmez-Art Kft. és a Tisza-tavi Fesztivál Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója

· Dr. Séllei Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ügyvédi Kamara és a Magyar Jogász Egylet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének egykori elnöke

· F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés volt elnöke

· Jászsági Menedzser Klub


Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségügyi díj:

· Dr. Ecseki Terézia Éva, Együtt-Egymásért Klub alapítója és elnöke

· Dr. Farkas Erzsébet, a jászberényi Szent Erzsébet Kórház vezető főgyógyszerésze

· Gubiczné dr. Csejtei Erzsébet, a jászkiséri gyógyszertár vezetője

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Európa Díja:

· Magyar Anikó, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának nemzetközi kapcsolatok referense.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdasági Díj:

· Kovács Róbert, a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. ügyvezető igazgatója

· Nagy Ferenc, a Nagy és Társa Kft. ügyvezetője

· Sándor Ferenc, a Sándor Service Kft. ügyvezető igazgatója

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közművelődési Díj:

· Guba Béláné, a Mezőtúri Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott tanára

· Major János, a karcagi Nagykun Református Gimnázium és Szakgimnázium földrajz-orosz szakos pedagógusa, karcagi Biljana néptáncegyüttes vezetője

· Sas István, a jászberényi Déryné Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója, a Magyar Népművelők Egyesületének alapító tagja

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Díj:

· Magyar Honvédség Szolnoki Légierő Zenekara

· Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola rajziskolai tagozata

· Hétszínvirág Néptáncegyüttes

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díj:

· Boldogné Tóth Magdolna, a kétpói Arany János Általános Művelődési Központ igazgatója

· Chiovini Márta, a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium nyugalmazott magyar nyelv és irodalom, valamint ének-zene szakos tanára

· Dr. Patakiné Farkas Erzsébet, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat nyugalmazott igazgató-helyettese

· Gyulainé Turó Melinda, a Tomajmonostorai Általános Iskola igazgatója

· Jászberény Város Óvodai Intézménye

· A karcagi Szent Pál Marista Általános Iskola

· Tóth Erika, a jászszentandrási Kunráth Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanára

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati és Közigazgatási Díj:

· Angyalné Gyetvai Andrea, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzati Hivatala költségvetési ügyintézője

· Juhászné Papp Irén, Tiszaszentimre Községi Önkormányzat jegyzője

· Makainé Donkó Ilona, a Jászladányi Polgármesteri Hivatal személy- és munkaügyi ügyintézője

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális Díj:

· Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ Idősek Klubja

· Kovács Anett Beáta, a Mezőtúri Református Egyházközség Idősek Otthonának intézményvezetője

· A jászladányi Ozoróczky Mária Szociális Központ közössége

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Testnevelési És Sport Díj:

· Dr. Nagy Hinst István, az Asahi Dojo Világszervezet romániai és magyarországi igazgatója

· Orosz István, a karcagi Nagykun Református Általános Iskola testnevelője, a Karcagi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztályának edzője

· Tóth László, az UniTurn Kunszentmárton KSK kézilabda csapatának játékosa

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Díj:

· Dr. Tóth Albert, nyugalmazott biológia-földrajz szakos középiskolai tanár, tájökológus, főiskolai tanár, professzor emeritus

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendészeti és Közbisztonsági Díj:

· Sörös Tibor, a túrkevei Mentő és Tűzoltó Egyesület Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka

Az Év Polgármestere Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Díj:

· Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere

· Kamarás Zsolt Miklós, Tiszaroff polgármestere

· Mozsár Lászlóné, Jászágó polgármestere

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím:

· Csipkeház és Bemutatóterem – Cserkeszőlő

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke cím:

· Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő

Települési Környezetért” cím:

· Jászberény Város Önkormányzata

· Kisújszállás Város Önkormányzata

Ifjúságbarát Önkormányzat cím:

· Jászalsószentgyörgyi Községi Önkormányzat

· Karcag Városi Önkormányzat

Idősbarát Önkormányzat cím:

· Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata

· Mezőtúr Város Önkormányzata