Csaknem kétszer több családi ház egyszerű bejelentését tették meg az idén, mint amennyien két éve engedélyt kaptak ilyen építkezéshez – nyilatkozta Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára.
Főként Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében éltek az egyszerű bejelentéssel.

Csaknem kétszer több családi ház egyszerű bejelentését tették meg az idén, mint amennyien két éve engedélyt kaptak ilyen építkezéshez – tudtuk meg a Miniszterelnökségtől. Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár lapunknak azt mondta, az egyszerű bejelentéssel érezhetően és nagyságrendileg megugrott az építési kedv hazánkban, a lehetőség tavalyi bevezetése óta már több mint 27 ezer lakáshoz tettek bejelentést az építtetők.
Meghaladta a 27 ezret az egyszerű bejelentések száma az új jogintézmény 2016-os bevezetésétől mostanáig – értesült lapunk a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkárságától.
Tájékoztatásuk szerint jellemzően családi házak épülnek egyszerű bejelentéssel, és az e formában induló építkezések száma 2017-ben nagyjából a kétszeresét teszi ki a 2015-ben engedélyezett egylakásos lakóépületekének.