Július 20-ától szeptember 30-áig 32 ezer hektár földterületet érintő határszemlét tartanak Fejér megyében.

Az idén is elrendelte a Fejér Megyei Kormányhivatal – az Agrárminisztérium utasításának megfelelően – a határszemléket. A megye erdő nélküli termőterületének 10 százalékát, mintegy 32 ezer hektárt érinti az átfogó ellenőrzés. Július 20-tól szeptember 30-ig Bakonycsernye, Csősz, Fehérvárcsurgó, Lepsény, Mezőszentgyörgy, Pusztaszabolcs, Sárkeresztes, Sárkeszi, Sukoró, Tordas, Úrhida, Vál, Vereb, Vértesacsa, Zámoly és Zichyújfalu települések külterülete lesz a helyszín.

A 16 település teljes külterületén – a zártkerti részeken is – zajló ellenőrzéseket a Kormányhivatal Földhivatali Főosztályának mezőgazdászai végzik, bevonva az Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztályának szakembereit is. A korábbi határszemléken több alkalommal részt vettek a földhasználók és földtulajdonosok, az önkormányzatok, az Agrárkamara, hegyközségek és nemzeti park igazgatóságok képviselői is, de a COVID-19 járvány miatt ez most nem javasolt.

A termőföld védelméről szóló törvény előírja a termőföld művelési ágában bekövetkezett változások bejelentésének, valamint a termőföld művelési ágának megfelelő hasznosításának a kötelezettségét, továbbá kötelező a gyomnövények megtelepedését és terjedését megakadályozni (hasznosítási kötelezettség).  A hatóság a helyszíni bejárás alkalmával kiemelt figyelemmel ellenőrzi a természetbeni állapot és az ingatlan-nyilvántartás tartalmának egyezőségét (művelési ág változás bejelentése), az épületek, építmények létesítését, bontását, a termőföld engedély nélküli más célú hasznosítását, valamint a dűlőutak és vízelvezető árkok állapotát, továbbá, hogy a tulajdonos, illetve földhasználó a termőföldre vonatkozó hasznosítási kötelezettségének eleget tett-e, gyom- és fertőzésmentes állapotban tartja-e ingatlanát. Kiemelt figyelmet fordítanak a kormányhivatali szakemberek a parlagfűvel fertőzött területek felderítésére is.

A Fejér Megyei Kormányhivatal kéri a földhasználókat és/vagy a tulajdonosokat, hogy a fentiek alapján gondoskodjanak a termőföldek művelési ágának megfelelő műveléséről és hasznosításáról, továbbá mielőbb jelentsék be a megyei kormányhivatal földhivatali osztályain a bejelentési kötelezettség alá tartozó tevékenységeket.