Budapest Főváros Kormányhivatala is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz, ahol több száz rendezvény, több mint kétszázötven vezetett séta és közel háromszáz rejtett hazai műemlék várja az érdeklődőket országszerte ingyenes programokkal 2020. szeptember 19-20. között.

A Miniszterelnökség koordinálásával zajló Kulturális Örökség Napjai programsorozat különlegességét az adja, hogy egy hétvégére olyan ritka műemléképületek és különleges helyszínek is megnyitják kapuikat, amelyek általában az év 363 napján zárva vannak a nagyközönség előtt.

A két napra látogathatóvá váló rejtett, exkluzív helyszíneket szakavatott helyi önkéntes túravezetők mutatják be az érdeklődők számára ingyenesen, előzetes regisztrációhoz kötött formában.

Az idei rendezvény kiemelt célja, hogy két napra Magyarország olyan rejtett kulturális gyöngyszemei, köztük számos egyházi és állami épület is reflektorfénybe kerülhessen, amelyek nincsenek, vagy esetleg távolabb esnek a klasszikus turisztikai fősodorban található helyszínektől.

A fővárosi kormányhivatal szervezésében az V. kerületi Váci utcában található Új városháza épületével ismerkedhetnek meg a látogatók. A kormányhivatalnak otthont adó látványos, dísztéglás neoreneszánsz épület Steindl Imre keze nyomát viseli. A séta során a 150 éves épületben található Díszteremet is bemutatják, ahol 1875. március 24-én tartották az első Fővárosi Közgyűlést. Az impozáns ülésterem díszes kiképzésű karzatát Lotz Károly freskói díszítik. Az épületben található öntöttvas lépcsőkorlátok, oszlopok pedig a kor mérnöki csúcstechnológiáját dicsérik.

További információ:

http://oroksegnapok.gov.hu/helyszin/436