Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a helyszínen üdvözölte azt a tényt, hogy 2012. január elsejétől Murony és Tarhos körjegyzőséget hozott létre. Az ünnepi esemény estebédjére a muronyi művelődési házban került sor.

Murony és Tarhos községek képviselő-testületei – az igazgatási feladatok hatékonyabb ellátása érdekében – úgy határoztak, hogy 2012. január elsejétől körjegyzőséget hoznak létre. A 2011. december 21-én, szerdán tartott, közös testületi ülést követően a két település vezetői méltó módon emlékezetessé tették a kollektív döntést. 16 órától ünnepélyes keretek között estebédet tartottak a muronyi művelődési házban.
Utóbbi eseményen megjelent Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja is. Erre az alkalomra eljöttek a médiumok képviselői is, akik hírt adtak a rendezvényről.
A hivatalos részben elhangzott, hogy a közös testületi ülés összehívásának oka az volt: a képviselő-testületek kinyilvánították azon szándékukat, hogy 2012. január 1-jétől az igazgatási feladatok ellátására körjegyzőséget hoznak létre. Ezért került sor a közös testületi ülésre, amelyen bemutatkoztak egymásnak a megjelent képviselők. Az ülés határozatképes volt.