Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja sajtótájékoztatót tartott a közlekedési felügyelőségen a szintbeni vasúti átjárók közlekedésbiztonsági helyzetéről és a 2011. október 29-én megtartott közlekedésbiztonsági nyílt napról.

A sajtótájékoztató apropóját az adta, hogy a láthatóság jegyében szervezett, a közlekedés biztonságát javító ellenőrzések közül a szintbeni közúti-vasúti kereszteződések teljes körű, öt éves időszakot átfogó ellenőrzése befejeződött Békés megyében. Az ellenőrzés tapasztalatairól, a közúti és vasúti forgalom biztonsága érdekében szükséges feladatok elvégzésének elrendeléséről, végrehajtásáról, a közlekedésbiztonsági nyílt nap eredményeiről Dobókői György, a Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség megbízott igazgatója adott tájékoztatást.

– Az Európai Unió lakosságának 67%-a fél attól, hogy közlekedési baleset éri – indította a sajtótájékoztatót Erdős Norbert. – Nem ok nélkül, erre bizonyítékot adnak a következő számok. Évente a világon 1,2 millió ember hal meg és 50 millió sérül meg közlekedési balesetben. Mi a helyzet Magyarországon a közlekedésbiztonság terén? A rendelkezésre álló adatok alapján 2010-ben összesen 16 248 személysérüléses közúti baleset történt, 9,05 %-kal kevesebb, mint 2009-ben (17 864). A kedvező tendencia a halálos, a súlyos és a könnyű sérüléses közlekedési balesetek számában egyaránt kimutatható. Legnagyobb mértékben, 14,23 %-kal a halálos kimenetelű balesetek száma csökkent (752-ről 645-re), a súlyos sérüléses balesetek számában 11,91 %-os (5 583-ról 4 918-ra), míg a könnyű sérülésesekében 7 32 %-os csökkenés mutatható ki (11 529.-ről 10 685-re). Természetesen a kedvező tendenciák ismeretében még nem dőlhetünk hátra, rengeteg dolgunk van a közlekedésbiztonságának javítása terén.
A kormánymegbízott elmondta: a Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége egyik kiemelt feladatának tartja a biztonságos közlekedés feltételrendszerének garantálását, javítását. E gondolat jegyében hirdettük meg 2011. október 29-én a „Közlekedésbiztonsági Nyílt Napot”. A nyílt nap keretén belül: a járművizsgálati technológia szerint ingyenesen átvizsgáltuk a jelentkező gépjárműveket. Megfelelő műszaki állapot esetén - vizsgadíj befizetése mellett - a műszaki vizsga azonnali lehetőségét biztosítottuk. Az őszi-téli felkészítés jegyében felhívtuk a gépjárművezetők figyelmét a téli gumiabroncsok felszerelésének előnyeire. Ellenőriztük a hűtővíz és ablakmosó folyadék fagyállóságát. A helyszínen lehetőséget biztosítottunk az érdeklődőknek KRESZ teszt kitöltésére és kipróbálhatták a „részeg szemüvegeket” is.
Erdős Norberttől megtudhattuk: a látható hatóság jegyében, a közlekedés biztonságát fenntartó, javító ellenőrzéseink közül, a vasúti átjárók Békés megyei teljes körű, öt éves időszakot átfogó ellenőrzése fejeződött be a 2011. évben. A közúti és a vasúti közlekedés kritikus pontjai a vasúti átjárók. Az ellenőrzések tapasztalatairól, a közúti és a vasúti forgalom biztonsága érdekében szükséges feladatok elvégzésének elrendeléséről, végrehajtásáról és az október 29-i nyílt napon tapasztaltakról adunk tájékoztatást a mai napon.
Dobókői György, a közlekedési felügyelet igazgatója elmondta, Békésben 325 szintbeni vasúti átjáró van, ebből 44 csökkentett szolgáltatási szintű vasútvonalon. A vasúti átjárók közül 37 fény- és félsorompóval, 70 fénysorompóval, 25 teljes sorompóval, 4 jelzőőrrel ellátott, 54 STOP-táblával védett, 135 biztosítás nélküli. A legbiztonságosabbak a fél- és fénysorompóval ellátott átjárók.
Ami pozitívum, megyénkben a főutak valamennyi szintbeni vasúti átjárója fél- és fénysorompóval ellátott. A félsorompósítási programban Békésben nyolc vasúti átjárót korszerűsítettek, a MÁV öt helyen hajtott végre valamilyen plusz biztosítást jelentő fejlesztést. A vasúti átjárók ellenőrzése azért is nagyon fontos, mert ha itt történik baleset, az többnyire nagyon súlyos.

Karsai Mihály, a közlekedési felügyelet osztályvezetője elmondta, hogy közvetlen balesetveszélyt egy vasúti átjáróban sem tapasztaltak. A vasúti pálya rálátási háromszögének szabaddá tételére kellett a legtöbb intézkedést meghozniuk, ez jellemzően növények kivágását jelentette. Ahol valamilyen okból nem lehetett a szükséges mértékben a láthatóságot biztosítani, ott STOP-táblát helyeztek ki. Nagyon sok átjáró előtt és az átjáróban is rossz az út burkolata.