A Békés Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2011. december 5-én Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja FIT-termében 32 meghívott, megyénkben működő vállalkozó/vállalkozás részére ünnepélyes keretek között átadta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság igazolását arról, hogy a vállalkozás adatai felkerültek a www.nfh.hu honlapon közzétett pozitív listára.

– A megjelentek jogkövető magatartásához azzal is hozzá kívánunk járulni, hogy a közelgő ünnep kapcsán rövid, szakmai összefoglalást, tájékoztatást kapnak a fogyasztói reklamációk kezelésére vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezésekről – mondta Szebegyinszkiné Uhrin Mária, a Békés Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségének mb. kirendeltség-vezetője.
– Örömmel értesítettük partnereinket arról, hogy a felügyelőségünk által az „Árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó ellenőrzése” eredményesen végződött. A témavizsgálat keretében a 2011-ben végzett ellenőrzés eredményeképpen megállapítottuk, hogy az érintett vállalkozások valamennyi ellenőrzött jogszabályi rendelkezésnek eleget tettek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által bevezetett új szabályok eredményeképpen e vállalkozások felkerültek a hatóság honlapján (www.nfh.hu) szereplő pozitív listára.
Ennek kapcsán szívesen tettem eleget kötelességemnek: ünnepélyes keretek között adtam át a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója által kiállított igazolásokat.